7 film, amit mintha kifejezetten azért készítettek volna, hogy felidegesítsenek minket 1. **A Sötét Lovag: Felemelkedés** - Míg az előző részeket imádtuk, a befejező film sokak szerint nem tudta megugrani a magas lécet, és a csalódás érzése sok nézőben m

Előfordul, hogy egy film a készítői legnagyobb erőfeszítései ellenére sem válik sikeressé, míg más esetekben úgy tűnik, mintha a rendezők szándékosan arra törekednének, hogy frusztrációt okozzanak a nézőknek, mintha a céljuk az lenne, hogy egy gyenge alkotást hozzanak létre.

Eredetileg Anthony Perkins formálta meg a tudathasadásos preparátort Alfred Hitchcock 1960-as mítoszában – és kevesebb ikonikusabb film létezik ennél! Amikor Gus Van Sant a Good Will Hunting (1997) hatalmas sikerét követően szabad kezet kapott, egy meglepő ötlettel állt elő: újraforgatja a Psychót. Igen, minden egyes kockát, minden beállítást újra leforgatott. Ez a lépés tiszteletadásnak szép volt – de mint film, nem igazán nyújtott maradandót, ráadásul Van Sant számos kritikát kapott amiatt, hogy...

A színész éppen akkor hagyta hátra a védjegyévé vált, szarkasztikus és fanyar humorú figuráját a "Bárbarátok" (1996) című vígjátékban, amikor megkapta ezt a szerepet, amely teljesen ellentétes azzal, amiben valójában igazán tehetséges. Nem tudott mit kezdeni ezzel a karakterrel, és úgy tűnik, hogy ez a Bates inkább magát a színészt zaklatja, mintsem a közönséget.

Miért is ne rombolnánk le egy jól bevált klasszikus horror franchise-t, ha egyszerre két horror világát is összetörhetjük? Ez volt a Freddy vs. Jason mögötti logika, amely a Péntek 13. és a Rémálom az Elm utcában legendás antagonista párosát egyesítette egy időtlen slasher összecsapásra. Legalábbis ez volt az elképzelés, hiszen a crossover gondolata nem teljesen őrült - hiszen már korábban is találkozhattunk a predátorral az alien világában.

Ronny Yu filmje sajnos nem több egy elhasznált klisékből összegyúrt, értelmetlen összeállításnál. Az ikonikus gonosztevők egymásra uszítása nemcsak hogy nem hozza ki belőlük a legjobbat, de a film többi része is mintha üres lenne, mintha nem is létezne valójában. Persze fizikailag ott vannak, de minek? Az egész mű csak egy lélektelen, profitmaximalizálásra irányuló kísérlet benyomását kelti, és sajnos nem a legjobban sikerült fajtából.

Egy népszerű tévésorozat mozivászonra adaptálása mindig komoly kihívás elé állítja a készítőket. Ez a feladat még bonyolultabbá válik, ha a hírhedten önálló gondolkodású M. Night Shyamalanra hárul. Az ő verziója - amelynek címéből eltávolították az "Avatar" szót, hogy elkerüljék James Cameron monumentális filmjének árnyékát - szinte minden szempontból csalódást okozott. Shyamalan megpróbálta egy egész évad történetét sűrítve, alig több mint 100 percben bemutatni, ami arra kényszerítette, hogy szinte minden elemet leegyszerűsítsen. Ennek következményeként a történet eredeti varázsa és mélysége szinte teljesen eltűnt, így a nézők nem kapták meg azt az élményt, amelyet az eredeti sorozat nyújtott.

A fehér színészek játszották az ázsiai és inuit karaktereket, míg a színes bőrű színészek többsége a gonosztevők szerepére korlátozódott. Ez különösen furcsa választás egy indiai származású rendező számára – bár valószínűleg a stúdió döntései is nagyban hozzájárultak ehhez a helyzethez.

Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a Szellemirtók női rebootja milyen erős ellenállásba ütközött a bemutatója idején. Még ma is nehéz pontosan megérteni, mi váltotta ki ezt a jelenséget. Természetesen a háttérben ott bujkál a klasszikus férfiakra jellemző előítéletesség, de érdemes figyelembe venni azt is, hogy az eredeti Szellemirtók film egyfajta nemzeti kincsként él a köztudatban, és sokak számára szent és sérthetetlen. Ezért nem meglepő, hogy sokan aggodalommal figyelték, vajon az ikonikus történet nem kerül-e rossz kezekbe, vagyis…

Melissa McCarthy és Kristen Wiig valóban kiváló komikusok, de elmondható róluk, hogy nem mindenki számára azonnal szimpatikusak. Ezzel szemben a csapat legnagyobb erőssége, Kate McKinnon, sokáig ismeretlen név volt a nagyközönség számára. Az új film előzetese alapján úgy tűnt, hogy a humor sokkal harsányabb lesz, mint az előző részben, de már az első képekből is világosan látszott, hogy a várakozások nem biztos, hogy valóra válnak. A film végül nem hozta a várt sikert, de a körülötte kialakult düh még mindig rejtélyesnek tűnik.

Régóta tudjuk, hogy Hollywoodban bármiből készítenek filmet, ha úgy érzik, abból pénzt lehet csinálni, ami persze érthető, de itt is kéne, hogy legyenek bizonyos korlátok. Például nem szabadna filmet csinálni pusztán a mindennapi levelezésünknél használt hangulatjelekről. Az eredeti hangokat szolgáltató olyan sztárok, mint Maya Rudolph, Jennifer Coolidge és Patrick Stewart ebben a moziban aprópénzre váltották a tehetségüket. Merthogy itt nem volt cselekmény azon túl, hogy egy kíváncsi emoji elindul felfedezni a világot,

- A készítők úgy tűnik, nem fektettek be valódi energiát a projektbe. Az animációk is rendkívül sablonosak voltak, semmi kreatív újítás nem volt bennük. Meglepetésre azonban ez nem eredményezett kudarcot; éppen ellenkezőleg, jelentős bevételt hozott. Viszont minden egyes keresett dollárért rengeteg agysejtet pusztított el.

Stephen King vitathatatlanul a horrorirodalom óriása, ám A setét torony című monumentális műve inkább a sci-fi területén mozog. A 2017-es filmes adaptációt a rajongók izgatottan várták, de sajnos a végeredmény messze elmaradt a várakozásoktól. Pedig a filmben olyan neves színészek szerepeltek, mint Idris Elba és Matthew McConaughey, a rendezői székben pedig a dán Nikolaj Arcel ült, aki korábban olyan emlékezetes krimik forgatókönyveit jegyezte, mint A tetovált lány vagy a Nyomtalanul.

akinek eleve nem lehetett affinitása a témához, nem tudta összeházasítani a két alapelemet, a westernt és a sci-fit, másrészt viszont megpróbálta az igencsak összetett, több köteten átívelő történetet egyetlen 95 perces filmbe belezsúfolni. Sőt, a dán rendező jelentős változtatásokat is eszközölt, ami nem tetszett a fanatikus King-rajongóknak, megcsonkított sztori pedig azokat tántorította el, akik nem olvasták az eredetit. És hiába voltak a nagy nevek, az egész csak egy kötelező gyakorlat lett számukra is - érdemes az egyébként nagyszerű McConaughey irritáló modorosságára figyelni a feketébe öltözött emberként.

A 2019-es Joker, amely brutális sikerével sokkolta a közönséget, folytatása tavaly igencsak csalódást okozott. Érdekes módon pont azért, mert pontosan azt nyújtotta, amit az alkotók elképzeltek. Egy olyan művet hoztak létre, amely egyszerre próbálja megúszni a megszokott sémákat, miközben provokatív módon felborítja a nézői elvárásokat. Todd Phillips rendező és csapata tudatosan döntöttek úgy, hogy szembemennek a hagyományos képregényfilmek trendjeivel, és helyette egy bizarr musicaldrámát tálalnak a rajongóknak. Ahogy Tarantino egy podcastban fogalmazott:

Todd Phillips a Joker megtestesítője, hiszen ő ült a rendezői székben ennek a filmnek. Az egész koncepció, beleértve azt is, hogy a stúdió költségvetését élénken pazarolja - ahogyan a Joker tenné - igazából csak annyit fejez ki, mintha azt mondaná mindenkinek: "Kérem, vegyétek tudomásul!" Ezzel üzen a közönségnek, Hollywoodnak, és természetesen mindenkinek, aki bármilyen módon érintett a DC vagy a Warner Brothers részvényeiben.

Lehet, hogy csupán az áll a döntés mögött, hogy nem volt egy értelmes ötletük a folytatáshoz – ebben az esetben viszont nem feltétlenül szükséges filmet készíteni.