A belügyminisztérium belső ellenőrzése alá vette a Nagyidán lezajlott eseményeket | ma7.sk


A hét végén az ellenőrzési szolgálat lefoglalta a bizonyítékokat és a térfigyelő kamerák felvételeit elemezte, ezután kerül sor a rendőrök testkameráinak felvételeire. A részletekről később tájékoztatunk

A faluban komoly rendbontás robbant ki, amelyben több mint száz ember volt érintett.

A bevetésre küldött rendőrök kénytelenek voltak kényszerítő intézkedéseket foganatosítani, és figyelmeztető lövéseket is elsütöttek. Az esettel kapcsolatban büntetőeljárás indult.

A történtek nyomán, a közvélemény megnyugtatása céljából Jana Maškarová, az országos rendőrfőkapitány, belső vizsgálat lefolytatását rendelte el. Ezen kívül a roma kormánybiztosi hivatal is foglalkozik az ügy kivizsgálásával.

A kormánybiztosi hivatal állásfoglalása szerint a szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnik, hogy a rendőrség esetlegesen túllépett a hatáskörén a kényszerítő eszközök használatakor.

Related posts