A Guldenburgok örökségének varázslatos Evelynje, azaz a 75 esztendős Iris Berben, lélegzetelállítóan néz ki a legfrissebb fényképein.


Először pillantotta meg újszülött húgát a kisfiú, és a szívét elöntötte a csodálat. A szülők és az internet is egyaránt mosolyra fakadtak az őszinte reakcióján.

A Guldenburgok öröksége című NSZK sorozat eredetileg 1987-től 1990-ig futott, hazánkban először a Magyar Televízió játszotta azt a '90-es évek elejétől. A főszereplők között ott volt Iris Berben, aki a szépséges Evelynt játszotta. Cikkünkből megtudhatod, mennyit változott a színésznő a sorozat óta.

A német színésznő egyike azoknak az embereknek, akik könnyedén letagadhatnának éveket a korukból. Bár idén augusztusban ünnepelte a 75. születésnapját, friss fotóit nézve nehezen tudnánk ezt elhinni róla.

A Sternnek adott legújabb interjújában Stern kifejtette, hogy miért nem kedveli, ha fiatalos megjelenését emelik ki. Megosztotta azt is, hogy van egy bizonyos kifejezés, amitől teljesen kiakad.

- Egy dolog, amit nem tudok elviselni: azt a bókot, hogy "korához képest" hihetetlenül jól néz ki. Ez a mondat természetesen bóknak szánt, de sokat elárul arról, hogyan tekintenek a nőkre, és pont ez bosszant engem. A nők láthatósága nem csak azt jelenti, hogy 18 vagy 20 évesen gyönyörűek. Ez soha nem ér véget! - jelentette ki határozottan.

Nézd meg, milyen csinos Iris Berben napjainkban!

Related posts