A nevetés a lélek ragyogása – így fogalmazott az író, akinek családjában soha nem hallatszott fel vidám kacaj.

Ma emlékezünk meg Thomas Mannról, a huszadik század kiemelkedő írójáról, akinek születésnapja van. Számos vélemény kering róla: volt, aki úgy vélte, hogy rossz apa, egoista, hiú és képmutató személyiség, ám mindezek mellett nem lehet elvitatni zseniális tehetségét. Mann munkássága nélkül a mai irodalom kétségtelenül más formát öltött volna, hiszen írásai mély hatással voltak a művészetek világára és a gondolkodásra.

Thomas Mann, a német író fejedelem 1875. június 6-án született Lübeckben. Viszonylag boldog gyerekkort töltött félig brazil édesanyja szoknyája mellett, bár apját korán elvesztette. Négy testvére volt, Heinrich szintén sikeres író lett. Thomas érettségi nélkül irodistának állt, majd újságíróként dolgozott bátyja lapjánál. 29 évesen találkozott Katharina Pringsheimmel, akit - nem őszinte érzésektől vezérelve, mert a férfiakhoz vonzódott - feleségül vett és 6 gyerekük is született.

Az 1901-es Buddenbrook-ház váratlan népszerűsége után Thomas Mann figyelme teljes mértékben az írásra irányult, és ebben a tevékenységben a tökéletesség elérésére törekedett. A Halál Velencében című művében kifejezi ezt az ambíciót, amikor azt írja:

A tökéletesség csúcsán megpihenni örök álma annak, aki a kiválóságra vágyik; és nem lehet, hogy a Semmi valójában a Tökéletes egy másik megnyilvánulása?

De a nagy alkotói maximalizmus közepette gyerekeivel nem igazán foglalkozott, nem is szerette őket, a társadalmi kérdésekben, politikában azonban kiadta érzelmeit. Az első világháború után a weimari köztársaságban teljes mellszélességgel képviselte a humanizmust és a demokráciát, felszólalt az egyre terjedő antiszemitizmus és a szélsőjobboldali eszmék népszerűsödése ellen. Mikor a nácik bátyja könyveit is tűzre vetették, zsidó származású feleségével elhatározták, hogy elhagyják az országot. Először Dél-Franciaországba mentek, majd Svájcba, de a német állam nem érvényesítette az útlevelét, sőt, lefoglalták müncheni lakását és ingóságait.

Amerikában már letelepedhettek és a 2. világháború alatt itt mondta el híres beszédét a BBC-ben: éles hangon bírálta Hitlert és a háború befejezésére szólított fel. 1949-ben tértek haza először, véglegesen 1952-ben telepedtek le Svájcban.

Mann életét végigkísérte az érzelmi frusztráció, amelyről szorgalmasan vezetett naplóinak lapjai mesélnek. Már fiatal felnőttkorában próbálta felfedezni a férfiak iránti vonzalmait, különösen Paul Ehrenberg hegedűművész iránt, akit nagy plátói szerelem fűzött hozzá. Ehrenberg elutasítása azonban sötét felhőket vont a boldogság reményei fölé, és végül egy boldogtalan házasságba sodorta. Titkos érzelmei azonban nem maradtak rejtve: a Halál Velencében lapjain is felsejlenek. Mann hat gyermeke közül szinte mindannyian szenvedtek, Klaus, a Mephisto szerzője, nyíltan vállalta homoszexualitását, de folyamatosan küzdött az apja árnyékával, amelyből nem tudott kitörni. Az élet nehézségei miatt a drogokhoz folyamodott, és több öngyilkossági kísérlet után végül egy tragikus végkifejlet következett be. Ekkor már csak testvérei gyászolták, apja pedig a temetést követően soha többé nem tért vissza a sírhoz.

Tilmann Lahme A Mannok című családtörténete - amely inkább egy terjedelmes esszé, mintsem klasszikus regény - mesterien tálalja, milyen hideg és kizárólag az alkotásra koncentráló apa volt Mann. Az őszinte kutatómunka és a számos dokumentum alapos rendezése révén kirajzolódik, hogy Mann teljes mértékben elkerülte a gyereknevelés és a háztartás terheit. Nem meglepő, hogy a szeretet híján szenvedő gyermekei mind pszichésen sérült felnőttekké váltak, akik, bár szinte kivétel nélkül valamilyen tehetséggel rendelkeztek, a belső konfliktusaik miatt sosem tudtak igazán kibontakozni.

Thomas Mann 1929-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, ami nem csupán elismerést jelentett számára, hanem hiúságának is kellemes táplálékot adott. Az író nem titkolta, hogy fontosnak tartotta ezt a kitüntetést, sőt, aktívan lobbizott érte. Különösen az utolsó német Nobel-díjas, Gerhart Hauptmann irányába tett lépéseket. Levélben fejtette ki, hogy igazi botrány lenne, ha egy tehetséges honfitársa, Arni Holz kapná meg a díjat, míg őt figyelmen kívül hagynák. Ezen kívül, hogy még inkább csökkentse Holz esélyeit, egy svéd lapnál lejárató cikket is megrendelt róla. A sors iróniája, hogy nem sokkal később Holz elhunyt, Thomas Mann pedig végül megkapta a Nobel-díjat. Az utolsó interjújában azonban már másként fogalmazott: úgy vélte, hogy a díj igazán Arni Holzot illette volna.

Az író többször is járt Budapesten, utolsó, 1937-es látogatására írta József Attila a Thomas Mann üdvözlése című versét, amit azonban nem olvashatott fel neki rendőrségi tiltás miatt. A vers zárósora a magyar irodalom egyik legtöbbet idézett sora:

Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt, fehérek közt egy európait.

A korabeli sajtóban nem is ennek volt nagy visszhangja inkább annak, hogy Mann a vizit előtt nem sokkal megszerezte a csehszlovák állampolgárságot - miután 1936-ban a nácik megfosztottak a némettől. Hogy miért pont a csehszlovákot, miért nem a magyart? Mert a Brünn-Prága vasútvonalon fekvő Prosetsch község menedékjogot adott neki, így csehszlovákiai illetőséget is kapott. Szépirodalmi munkásságát esszéi, tanulmányai, beszédei és saját műveihez írott kommentárjai egészítik ki. Legismertebb művei a Buddenbrook-ház mellett a Halál Velencében, A varázshegy, a Mario és a varázsló, a József és testvérei, a Lotte Weimarban és a Doktor Faustus.

Ha még több izgalmas részletre vágyik az író életével és munkásságával kapcsolatban, próbálja ki tudását az alábbi kvíz kérdésein!