A Vasbuca Ura: A Demokrácia Szimbóluma A Vasbuca Ura, mint fogalom, nem csupán egy történet vagy legenda, hanem a demokrácia esszenciáját is magában foglalja. E szimbolikus figura köré épülő narratíva arra emlékeztet bennünket, hogy a hatalom és a felelő

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/a-vasbuca-ura-1007725/

A vasbuca a kohósítás során keletkező nyersvasszivacs, amelyet a vasércből állítanak elő. Thiele Ádám egy szerény karcagi család elsőszülöttjeként látta meg a napvilágot. Gyermekként mindig kreatívan használta az idejét; ha éppen nem épített legóból valami különlegeset a házban, akkor a kertben alkotott újabb csodákat. Középiskolás évei alatt, saját bevallása szerint, igazi stréberré és különc karakterré vált, és tanulmányi versenyeken rendre kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Az iskolai kötelezettségek teljesítése után bőséges időt kaptam a kreatív barkácsolásra és a kalandozásokra. Legtöbbször a nagyszülői ház udvarában merültem el a játék készítésében. Ez a ház a város legvégén helyezkedett el, szemben velünk pedig egy hatalmas belvizes, nádas, erdős terület terült el, ami valódi paradicsomként szolgált. Emlékszem, egyszer egy katamaránra hasonlító csónakot fabrikáltam káposztáshordóból és egy babakádból - mesélte a mester -, de készítettem egy kerekeken guruló vitorlást is, amelyet a szél ereje hajtott.

Később a honfoglalás kori magyar fegyverek iránti érdeklődés kezdett el fejlődni a karcagi kisfiúban. Barátaival, amikor 14-15 évesek voltak, elkezdtek sodronyingeket készíteni, és a csapatuk hetekig, szinte gyári precizitással dolgozott. Idővel még továbbfejlesztették tudásukat, és szegecselt sodronyingeket is alkottak, ahol nemcsak a láncszemeket zárták össze, hanem az egymásra rétegezett részeket is ellapítva, ügyesen szegecselve rögzítették.

A műhelyházának falát két lenyűgöző középkori és kora újkori számszeríj replika ékesíti. Az egyik egy csontberakásokkal gazdagon díszített délnémet reneszánsz vadászszámszeríj másolata, amelynek eredetije a debreceni Déry Múzeum kiállításának büszkesége. A másik egy barokk stílusú várvédő fegyver, amely a gyulai Vármúzeumban található, és szintén replikaként készült. Mindkét darabot a készítőjük még 17-18 éves korában formálta meg, és csodálatos módon máig tökéletesen működnek.

- A kézművesség iránt mindig is vonzódtam, és rengeteg örömet nyújtott számomra. Ugyanakkor hatalmas ambíciók fűtöttek, vágytam arra, hogy egy teljesen új utat járjak be, és másképpen éljek, mint a körülöttem élők - osztja meg kezdeti gondolatait Thiele Ádám.

- Gyerekként kicsit olyan volt, mintha végigjárnám az emberiség fejlődésének különböző szakaszait. Először csontból csináltam fegyvert, később dárdát készítettem. Általános iskola végén kezdtem el kovácsolni, nyílhegyeket, kardokat, dárdahegyeket. Az alapanyagokat nagymamám udvaráról vagy a MÉH-telepről szereztem. A középiskolai évek alatt egy Karcag közelében lévő tanyán építettem egy kis nádtetős, cselényfalú (fafonatból készült falú) kovácsműhelyt, a városban ugyanis nem nézték jó szemmel, hogy megtöltöm a környéket füsttel, és az állandó kalapálást is nehéz volt elviselni, a tanyagazdát azonban ez egyáltalán nem zavarta, sőt, örült neki! - a doktorit tett kovács.

Középiskolás évei alatt már a vaskohászat világában is próbálgatta a szárnyait.

Egy különös szégyen és szorongás fogott el, amikor rájöttem, hogy nem tudom teljes mértékben visszaadni a korabeli mesterségek hitelességét. Még amikor sikerül is létrehozni egy-egy középkori tárgy másolatát, az egész folyamatot tönkreteszi az a tudat, hogy a MÉH- vagy vastelepektől beszerzett modern acélokat használom, ahelyett, hogy a vasat saját kezűleg, a korabeli módszerek szerint nyerném ki a vasércből – mesélte emlékeiben elmerülve.

Tizenhat éves lehettem, amikor először találkoztam a Fazola Napokon egy hagyományőrző mestertanárral, aki a középkori bucavaskohászat titkaiba avatott be minket. Ez a találkozás sarkallta arra, hogy mélyebben beleássam magam a témába: órákon át olvastam és kutattam, hogy felfedezzem az avar és a magyar őskohászok által alkalmazott vaskohászati technikákat, amelyek az iparrégészi feltárások révén már akkor is szépen kirajzolódtak. Emellett a mai természeti népek vaskohászati hagyományait bemutató, jól dokumentált YouTube-videók is nagy segítséget nyújtottak számomra. Azonban a mesterség egyik legnagyobb kihívása a kiváló minőségű vasérc megtalálása volt. Évek teltek el, míg sikerült felfedezni a megfelelő lelőhelyeket, és az összegyűjtött vasércfélék próbakohósítása során végre megvalósítottam, hogy vasat nyerjek - meséli visszaemlékezéseit Thiele Ádám.

Útja végül szülői ösztönzésre a budapesti Műegyetem felé terelte őt, ahol szenvedélyét, a középkori vaskohászat iránti érdeklődését hasznosíthatta, mivel hobbija kutatási témaként is kiemelkedően megállta a helyét. Magyarországon Thiele Ádámon kívül mindössze néhány kutató foglalkozott a vas archeometallurgiájával, így ő egyedi pozíciót foglalt el ezen a területen. A fiatal mester a gépészmérnöki szakot viszonylag zökkenőmentesen teljesítette, és specializációját az anyagtudomány és gyártástechnológia területén választotta, amely összhangban állt érdeklődési köreivel.

- Nem csupán a vas formálása vonz, hanem a gyártástechnológus szelleme is él bennem, amikor új termékek létrehozásába fogok. Amikor egy másik mesterség rejtelmeibe merülök, és régi, hagyományos technikákat idézek fel, akkor készítem el azokat a szerszámokat, amelyekre szükségem van, mint például a teknővájó kapacs, fafúrók, favésők, vonókés, ollók, metszőollók, kaszák, sarlók és hasítófejszék. Bár tudom, hogy ezeket a boltban is megvásárolhatnám, kovácsként számomra elengedhetetlen, hogy saját kezemmel formáljam meg őket; különben úgy érezném, hogy nem teljesítem a mesterségem kihívásait.

Feleségével együtt két gyermeküket nevelik, akik már ebbe a szubkultúrába születtek, így számukra teljesen természetes, hogy hétköznap Egerben, hétvégén pedig az édesapjuk által épített, mesevilágba illő falusi kovácsműhelyben töltik az időt. Thiele Ádám a hét közepén is gyakran ellátogat a műhelybe, hiszen a család megélhetése az ő kovácsolási tehetségén alapul, amit egyéni vállalkozóként művel.

Thiele Ádám damaszkolt, azaz rétegelt, többféle acélból kovácsolt késeket, konyhai eszközöket, baltákat, övcsatokat, fokosokat, sétafokosokat készít. Kezdetben csak külföldre tudta eladni termékeit, néhány éve azonban itthon is föltámadt a kereslet az egyedi kézműves eszközökre.

- Ritkán reklámozom magam, nem járok vásárokra vagy fesztiválokra, és hirdetéseket sem adok fel. Az interneten azonban néhány platformon megtalálhatóak a munkáim, és azok, akik érdeklődnek, megvásárolhatják őket - meséli. Hozzáteszi, hogy az utóbbi években ebben az ügyben különös változások történtek:

Több mint egy évtizede foglalkozom ismeretterjesztéssel a YouTube-on és a Facebookon. Az utóbbi időben azonban a tartalmaimat váratlanul felfedezte az algoritmus, és néhány videóm milliós nézettséget ért el. Nagy igyekezettel próbálom kihasználni ezt az újonnan érkezett figyelmet, így a Facebook-oldalamon is egyre inkább a termékek helyett az ismeretterjesztő anyagokat részesítem előnyben. Meglepetten tapasztalom, hogy ez a fokozott ismertség azt jelenti, hogy az ország legeldugottabb részein is rám köszönnek, és néhány szót is váltunk. Ez mindig jó érzéssel tölt el. Örömmel tölt el, hogy a középkori vaskultúrára, az ősi vasiparunkra és vasművességünkre, amelyek engem annyira lenyűgöznek, így tudom irányítani a figyelmet, és érdekes, új dolgokat tudok megosztani másokkal. Valahol úgy érzem, hogy ez a tevékenység egyfajta közérdekű szolgálat is, még ha néha a pozőrködés árnyéka is ott lebeg felettem – mondja ironikusan a Bucavasgyúró.

Thiele Ádám rendszeres résztvevője a tematikus rendezvényeknek, ahol a múlt titkai elevenednek meg. Somogyfajszon, Koppány egykori X. századi vaskohászati műhelyének közelében immár 17 éve minden nyáron megrendezik az Őskohásztábort. Itt évente 50-70 lelkes résztvevő vállalkozik arra, hogy korhű módon rekonstruálja a vas előállításának folyamatát, ahogyan azt honfoglaló őseink tették. De nem csupán itt, hanem a Kárpát-medence több más pontján is, például Szögligeten, Torockón vagy az újmassai Fazola-kohónál, hasonló eseményeken mutatja be, hogy miként lehet a föld nyersanyagából, kezdetleges eszközökkel, de komoly szaktudással szinte technikai civilizációt létrehozni. Ezeken a rendezvényeken a résztvevők közösen égetnek faszenet boksában, gyűjtenek vasércet, építenek kohókat, majd az előállított vasbucából kovácsolnak különféle vastárgyakat. Tavaly Torockón, amely település a bucavaskohászat hagyományainak köszönheti létét, a III. Vaskenyérünnep keretében körülbelül 200 év után először készítettek újra vastárgyakat, mint nyílhegyek, szegek, kelevézhegyek és tűzcsiholó acél, a környező hegyek ércéből. Ezek az események nem csupán a múlt megidézését szolgálják, hanem egy közösség formálását is, ahol a tudás és a hagyományok átörökítése zajlik.

- Az emberi természet sajátos vonása, hogy mindenki magában hordozza a vágyat a szellemi vagy fizikai alkotások iránt. A férfiak különösen intenzíven érzik ezt, és mivel gyermeket nem tudnak világra hozni, másfajta kreatív "szülésbe" fognak - jegyezte meg a Bucavasgyúró egy cseppnyi szarkazmussal.

Az emberek hajlamosak inkább csak nézelődni és csodálkozni, mintsem elmélyülni vagy elköteleződni. Thiele Ádám úgy érzi, hogy sokakat provokál az, amit tesz, és ahogyan azt megvalósítja.

Néha úgy érzem, hogy csupán az a tény, hogy boldog vagyok és élvezem az életet, zavarhat egyeseket. Régebben nem tapasztaltam ilyesmit, de amióta sokan figyelik a Facebookon a tevékenységeimet, sokkal inkább szembesülök az elutasítással, a haraggal, sőt, a gyűlölködéssel is. Talán egyfajta irigység is ott bujkál, de az is lehet, hogy az elmúlt években megváltozott az én valóságérzékelésem – teszi hozzá az illető, akit a bölcsessége alapján mesterként tisztelhetünk.

Előfordul, hogy az érdeklődők inasként is szeretnének csatlakozni hozzá, de Thiele Ádám inkább egyedül végzi a munkáját. Számára a magányos alkotás a legmegfelelőbb, és nem tervez vállalkozásának bővítésére vagy növekedésére. Nincs vágya arra, hogy nagyszabású, időigényes üzleti tevékenységgé fejlődjön, inkább a saját tempójában, személyes keretein belül szeretné folytatni tevékenységét.

- Kutatóként viszont már társakkal dolgozom, a kollégáimmal együttműködve születnek az új publikációk, szakcikkek. Én alapvetően műszaki érdeklődésű vagyok, az általam is művelt kutatási területet azonban interdiszciplinárisnak szoktuk mondani, számos régészeti és történeti vonatkozása is van, így más tudományterületek képviselőivel, hazaiakkal és külföldiekkel is szoros együttműködésben vagyok. Nagyon szeretek új dolgokat megérteni, megtanulni. Ezt néha mások magyarázatán keresztül vagy utánaolvasással is megtehetem, de sokszor csak hosszas, magányos kísérletező munka árán juthatok el egy újabb, gyakran csak nagyon apró, de akkor is új és legalábbis számomra nagyon fontos eredményhez - zárja gondolatait Thiele Ádám.