Bródy János nyíltan elismerte, hogy tévedett az "Ezek ugyanazok" című számával kapcsolatban.
Bródy János még tizenhárom évvel ezelőtt, 2011-ben jelentette meg az Ezek ugyanazok című protest dalát, mely azóta a karrierje utóbbi évtizedeinek egyik legkedveltebb dalává vált. A számot édesapja, Dr. Bródy András matematikus közgazdász tiszteletére írta, és egyértelmű párhuzamot vont a kommunista diktatúra és a mostani hatalom között.
Most viszont egy Facebook-posztban közölte, hogy helyesbítenie kell valamit a szöveggel kapcsolatban:
Tisztelt Törvényszék! Mély tisztelettel fordulok Önökhöz, és remélem, hogy levelem elnyeri figyelmüket.
Elismerem, hogy tévedtem!
Az Ezek ugyanazok című dalban valótlanul állítottam, hogy "a szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl sok a zaj", mert a régi reflexek működtek bennem. Ezzel szemben helyesen azt kellett volna írnom, hogy "a szolgálatok beindulnak, hogy legyen nagyobb a zaj". A tanulságokat levontam, és a jövőben betartom az információ szabadságára vonatkozó gránitszilárdságú törvényeket
Bródy János tollából származik ez a gondolat. Azonban, hogy pontosan mely belpolitikai események inspirálták a poszt megírását, azt a megszokott módon homályban hagyja, és a közönségre bízza a megfejtést.