De Gaulle és Orbán: Két különböző kor, két eltérő politikai vízió. Charles de Gaulle, Franciaország ikonikus vezetője, aki a második világháború utáni újjáépítés és a nemzeti szuverenitás megőrzésének szimbólumává vált. Orbán Viktor, Magyarország miniszte
Orbán parlamenti rendszerről alkotott véleményét nem De Gaulle példája formálta! Az első világháború utáni időszakban olyan szélsőséges bolsevik és nacionalista politikai áramlatok bukkantak fel, amelyek a "felesleges" parlamenti viták helyett inkább egy erős, határozott vezetőre (értsd: diktátor) vágytak a hatalom csúcsán. Orbánra inkább a falusi és kisvárosi környezete, valamint a körülötte élő szovjetbarát, Nyugat-ellenes pártkáderek gyakoroltak hatást, nem pedig De Gaulle.
A hívő katolikus De Gaulle előtt egy olyan Európa víziója bontakozott ki, amelyet keresztényi erkölcsök és a francia kultúra fénye hatott át. Ez az elképzelés magában foglalta az 1960-as évek francia szellemiségét tükröző román, lengyel és orosz magas kultúrát, ám az angolszász hagyományok nem találtak helyet benne. Annak érdekében, hogy Franciaország képes legyen Európa stabil vezető hatalmává válni, a "diktátori felhatalmazást" arra használta, hogy véget vessen a gyarmati háborúk által fenyegetett államcsődnek, és új alapokra helyezze a francia politikai rendszert. Célja az volt, hogy Franciaország elkerülje a kormányválságok sorozatát, ahogyan az Olaszországban történt.
Egy Trianonhoz hasonló lépést tett, amikor leválasztotta az anyaországról a háborús terheket: az észak-afrikai Magreb francia gyarmatait, valamint az ott élő francia közösségek millióit, akiket ezt követően hazatelepedtek.
Hol rejtőzik ebben a hosszú távú, bátor államférfiúi szemléletben a kicsinyesség, a zsákmányoló mentalitás és a fölösleges szavak áradata, amelyet Orbán képvisel?
