Jelenleg a járművek műszaki vizsgáztatásakor a bizonylatok kiállítása még mindig manuálisan történik.
A gépjárművek műszaki vizsgáztatása (ITP) mostantól kézi rögzítéssel is végezhető az erre felhatalmazott műhelyekben. Az informatikai rendszer helyreállítását követően a vizsgálatok elvégzésének sorrendjében kerülnek nyilvántartásra. Erről tájékoztatott a Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR).
A hétfőn közzétett közlemény szerint az ITP-állomások jelenleg nem tudják kiadni a szükséges igazoló dokumentumokat az ellenőrzések befejezését követően. Azok, akik járműveiket műszaki vizsgára viszik, az intézkedés értelmében tájékoztatást kapnak arról, hogy később vissza kell térniük a műszaki vizsgálati tanúsítvány átvételére. „Ezeket a lépéseket azért vezettük be, hogy a gépjármű-tulajdonosok Románia területén zavartalanul közlekedhessenek anélkül, hogy a műszaki vizsga hiányából adódó büntetéseket kockáztatnák. Az RAR azt javasolja, hogy a járműtulajdonosok lépjenek kapcsolatba azzal a műhellyel, ahová a műszaki vizsgát el szeretnék végezni, és győződjenek meg arról, hogy az adott állomás a jelenlegi körülmények között is működik, és képes biztosítani a szükséges szolgáltatásokat. Szakembereink folyamatosan azon dolgoznak, hogy a lehető leghamarabb visszaállítsák a normális működést” - nyugtatták meg a közleményben az érintetteket.
Mint megírtuk, pénteken az RAR bejelentette, hogy az engedéllyel rendelkező műszaki vizsgaállomásainak tevékenysége teljesen leállt, a központi szervertermekben történt váratlan incidens miatt. Az ország valamennyi ITP-műhelyében leállt a tevékenység a meghibásodás miatt, amely a gépjárművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési hivatallal (DRPCIV) való kapcsolattartásra is kihat.
Minden elérhető logisztikai erőforrást aktiváltak a hiba kijavítása érdekében, sőt, külső IT-szakértők segítségét is igénybe vették.
A RAR arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy a megadott időben érkezzenek meg a műszaki vizsgáztatásra. Az igényelt dokumentumokat ideiglenesen, kézi úton állítják elő, míg a végleges bizonylatot a felmerült problémák megoldását követően vehetik át.