Íme három különleges megközelítés, amelyek segíthetnek felfedezni az életcélodat, amikor már semmi sem motivál.

Íme három könnyen elsajátítható, mégis hatékony módszer a gondolkodás rugalmasságának fejlesztésére.

Ebben a rohanó és zajos világban, ahol a fejlődés szinte megszámlálhatatlan sebességgel halad, könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy önértékelésünket a társadalmi státuszunkhoz kötjük. Hogy hol helyezkedünk el a munka világában, mennyi pénzt keresünk, vagy mit gondolnak rólunk mások, mind-mind befolyásolja, hogyan látjuk magunkat. Ha azonban csupán ezekre a külső tényezőkre támaszkodunk, előbb-utóbb elérkezik a csalódottság pillanata. Fontos emlékeznünk arra, hogy a munka csupán az életünk egy szelete – jelentős, de nem az egész.

A boldogság, a szeretet, a barátság, a béke és a kíváncsiság – ezek az alapvető értékek, amelyek révén életünk stabilitást nyer. Milton Rokeach, a neves szociálpszichológus, megkülönbözteti az értékek két típusát: a végértékeket, amelyek céljainkat képviselik, mint például a boldogság vagy a bölcsesség, és az instrumentális értékeket, amelyek eszközként szolgálnak a céljaink elérésében, mint például a türelem, az őszinteség vagy a kitartás. E két értéktípus harmonikus együttélése elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán értékes és tartalmas életet élhessünk.

Amikor tisztában vagyunk azzal, mi az, amit valóban értékelünk, nem csupán a céljaink körvonalazódnak élesebben, hanem önmagunk megértése is mélyebbé válik. Ez a tudatosság lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak passzívan sodródjunk az árral, hanem aktívan formáljuk életünket – így nem csupán a munkára összpontosítunk, hanem valódi élményeket is gyűjtünk.

A nyugati társadalomban sokszor a "mit dolgozol?" kérdés határozza meg az önazonosságunkat. De vannak kultúrák, ahol másképp látják. A Csinghaj-Tibet-fennsíkon élő Hui nép például nem a státuszt, hanem a harmóniát, a családot és a közösséget helyezi előtérbe. Számukra a munka természetes része az életnek, nem az egész.

Képzeld el, milyen különleges lenne, ha a beszélgetéseink nem a megszokott kérdésekkel indulnának! Mi lenne, ha ahelyett, hogy azzal kezdjük: "Mivel foglalkozol?", inkább azt kérdeznénk: "Mi az, ami most boldoggá tesz az életedben?" Vagy esetleg: "Melyik könyv hagyott mély nyomot benned mostanában?" És miért ne tennénk fel a kérdést: "Mi az, ami igazán feltölt és jól esik számodra?" Ezáltal sokkal mélyebb és tartalmasabb kapcsolatokat építhetnénk ki, és felfedezhetnénk egymás világát egy teljesen új szemszögből.

Dr. Nina Cerfolio története kiválóan illusztrálja ezt a témát. A New York-i Mount Sinai egyetem orvosprofesszoraként és a „Pszichoanalitikus és spirituális nézőpontok a terrorizmusról: A pusztítás vágya” című úttörő mű szerzőjeként Dr. Cerfolio mélyrehatóan kutatta, mi az, ami elengedhetetlen a fizikai és mentális szenvedés nehéz időszakainkban. Felfedezései új megvilágításba helyezik a krízishelyzetek kezelését és az emberi lélek megértését.

2005-ben Csecsenföldön humanitárius orvosként tevékenykedett, amikor egy ügynök mérgezés áldozatává vált. Az eleinte influenza-szerű tünetekkel jelentkező betegség súlyosbodott, és visszatérő tüdőgyulladások, különféle fertőzések, valamint krónikus gyulladások sorozatát indította el, amely számos egészségügyi problémát okozott. A három éven át tartó rehabilitáció során mély leckéket tanult a szenvedés és a nehézségek ellenére az élet értékéről és arról, hogy a remény soha nem szabad, hogy elhagyjon minket.

A doktornő fokozatosan újra felfedezte az életben rejlő nyitottságot, az együttérzés mélységeit és a tudatosság erejét. Ez a belső átalakulás lehetőséget adott számára, hogy újraértelmezze saját identitását, hivatását és céljait. Amikor képes volt elengedni a megfelelési kényszer súlyát, és nem csupán a munkáján keresztül mérte az önértékét, egy mélyebb kapcsolatot alakított ki önmagával, és ezáltal a betegeivel is.

A gondolkodás rugalmassága lehetőséget ad arra, hogy elfogadjuk a negatív helyzeteket, anélkül, hogy megrekednénk bennük. Az áramló, nyitott gondolkodás kiterjeszti a látókörünket, lehetővé téve számunkra, hogy minden érzelmet átéljünk – legyen szó boldogságról vagy szomorúságról, derűről vagy szorongásról, haragról vagy éppen humorról. Az érzelmi állapotaink ingadozása teljesen természetes, és nem kell, hogy egyetlen, meghatározott gondolkodási kerethez ragaszkodjunk.

A célunk nem csupán a cselekvés, hanem az, hogy mélyen értékeljük mindazt, amit teszünk. Ha világosan látjuk az értékeinket, életünk nem csupán kötelező feladatok halmaza, hanem egy gazdag tapasztalatokkal teli út. Ezt a szabadságot a gondolkodásunk rugalmassága kínálhatja számunkra. A jót könnyebb elfogadni, és megengedni magunknak, hogy átéljük az érzéseinket anélkül, hogy egyetlen állapothoz ragaszkodnánk. Ez tudatos gyakorlást igényel, de nem lehetetlen feladat.

Amikor valami kellemetlen érzés jelenik meg (pl. szorongás, düh, csalódottság), ne próbáld elnyomni.

Ez a gyakorlat segít abban, hogy felismerd: az érzéseid nem ellenséges erők, hanem fontos üzenetek. Ha teret adsz nekik, és megengeded, hogy kifejeződhessenek, idővel maguktól is lecsendesednek.

Szánj naponta öt percet arra, hogy papírra veszed a gondolataidat:

Ne törekedj arra, hogy "javítsd" önmagad. A lényeg nem az, hogy a pozitív érzéseket felerősítsd, hanem az, hogy minden érzelemnek teret engedj – mintha a naplód egy hatalmas szoba lenne, ahol bármelyik érzés szabadon leülhet egy pillanatra. Az írás lehetőséget ad arra, hogy lelassíts, és biztonságos távolságból szemléld az érzelmeidet, így kevesebb eséllyel ragadnak el téged.

Foglalj helyet egy kényelmes párnán, hunyd le a szemed, és engedd szabadon a gondolataidat. Mondd ki magadban azt, amit a szíved mélyén érzel, és fogadd el mindazt, ami felmerül, például:

Maradj így néhány percig. Engedd, hogy minden érzés jöhessen és mehessen, mint a hullámok a tengerparton. Ez a gyakorlás segít abban, hogy ne azonosulj az érzéseiddel, hanem tanúként figyeld őket - ez a tudatos elfogadás alapja.

Az élet értelme és célja nem bonyolult filozófiai kérdés. Konfuciusz, Platón és a nagy gondolkodók is ugyanazt tanították: légy őszinte, tiszteletteljes, segítőkész, és dolgozz a helyes célokért. Amikor tudjuk, mit értékelünk, akkor nemcsak céljaink lesznek, hanem irányunk is. A munka így nem nyomás vagy verseny többé, hanem egy eszköz arra, hogy megéljük önmagunkat.

Talán legközelebb, amikor valaki rákérdez: "Mit csinálsz?", te is mosolyogva válaszolsz majd: "Élem az életem - a saját elveim és értékeim mentén."