Sajnálatos hír érkezett: a paksi csapat nem vesz részt az európai megmérettetésen.

Az Atomerőmű SE, amely az NB I-ben bronzérmet szerzett, nem vesz részt a férfi kosárlabda Európa Kupában.
"Újabb mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen hosszú idő után először végeztünk olyan helyezésben a bajnokságban, amely lehetőséget biztosított számunkra a nemzetközi kupában való részvételre. Nagy vágyunk volt, hogy megmérettessük magunkat az európai porondon, de sajnos a FIBA által előírt sportlétesítményre vonatkozó követelményeknek nem tudunk eleget tenni. Jelenlegi csarnokunk állapota miatt nem tudunk nemzetközi kupamérkőzéseket lebonyolítani. Csapatunk kizárólag hazai közönség előtt szeretett volna játszani, így végül arra a nehéz döntésre jutottunk, hogy nem veszünk részt az Európa Kupában" - közölte a paksi egyesület.
Az ASE-tól júniusban távázott Kosztasz Flevarakisz vezetőedző, akit Észak-Macedónia szövetségi kapitánya, Alekszandar Joncsevszki váltott a kispadon.
Az Atomerőmű a legutóbbi szezonban, tíz év kihagyás után, bronzérmet ünnepelhetett a bajnokságban, emellett a Magyar Kupában is a harmadik helyezést érte el.