Fegyveres támadás történt a tüntetők között Amerikában, és a biztonsági erők sajnálatos módon más ártatlan civileket is eltaláltak.


Zűrzavaros jelenetek tanúi lehettünk szombaton Salt Lake Cityben, Utah államban, ahol egy Trump-ellenes demonstráló tragikus módon életét vesztette. A helyszínen tartózkodó biztonsági személyzet egy agresszíven viselkedő fegyveres férfit is semlegesített, ám az ártatlan járókelő sorsa sajnos végzetes lett, míg a fegyveres túlélte az incidenst.

Szombaton az Egyesült Államok több mint 2000 városában vonultak utcára a tüntetők, követelve Donald Trump elnök távozását a hatalomból. Eközben Trump Washingtonban egy katonai parádét vezetett, amely hivatalosan az amerikai hadsereg megalakulásának 250. évfordulóját ünnepelte. Az esemény különös érdekessége, hogy éppen erre a napra esett a 79 éves államfő születésnapja is, ami miatt sokan úgy vélik, hogy a politikai erőfitogtatás valójában Trump önünnepléséről szólt. Ráadásul a közel 80 éves elnök talán még egy kis szundikálásra is időt szakított a felvonulás közben.

Bár az utóbbi napokban számos városban erőszakos összecsapások kísérték a republikánus adminisztráció ellen irányuló tüntetéseket, a hétvégi általános demonstráció viszonylag nyugodtan zajlott le. Amerikai idő szerint hétfő hajnalban viszont felröppent egy hír egy újabb erőszakos eseményről, amely aggodalmat keltett a közvélemény körében.

A The New York Times értesülései szerint a Utah állambéli Salt Lake City-ben tartott "No Kings" névre hallgató, Trump-ellenes tüntetésen a civil biztonsági személyzet lelőtt egy férfit, aki a mozgása és a viselkedése alapján valószínűleg a tömegbe akart lőni AR-15-ös gépfegyverével. Egy fegyveres biztonsági személy három lövést adott le a potenciális lövöldöző irányába, ebből azonban csak egy találta el. A férfit bal oldalán érte a golyó. A másik kettő viszont halálosan megsebzett egy fegyvertelen tüntetőt, aki mögött valószínűleg elfutott a férfi, és így a demonstráló beragadt a kereszttűzbe.

A rendőrség őrizetbe vette a gépfegyverrel rendelkező férfit, akit gyilkossággal gyanúsítanak. A feltételezett támadó egy 24 éves fiatalember, akit Arturo Gamboa néven ismernek.

Az Egyesült Államokban gyakran előfordulnak - a rendőri biztosítás mellett - ilyen, kifejezetten a rend őrzésével megbízott tüntetők, mint aki a támadót, és a járókelőt lelőtte. A tüntetést szervező 50501-mozgalom koordinációjáért felelős személy, Sarah Parker a sajtónak elmondta, hogy mindenkit arra bíztatnak, hogy fegyvertelenül érkezzen a tüntetésre, így elméletben a civil biztonsági személyzetnél sem szabadott volna, hogy lőfegyver legyen.

A hírek szerint Salt Lake Cityben egy szabálytalanul felfegyverzett biztonsági csapat valószínűleg megakadályozott egy tömegmészárlást azzal, hogy figyelmen kívül hagyták a megszokott előírásokat. Szemtanúk elmondása alapján az elfogott férfi már "tűzre készen" tartotta a gépfegyverét, amikor a civil rendvédelem, az ártatlan tüntető társaságában, közbelépett és lelőtte őt.

A 39 éves Arthur Folasa Ah Loo-t még kórházba tudták vinni, de ott nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

Related posts