Ken Jacobs, a New York-i underground filmkultúra ikonikus alakja, 92 éves korában távozott az élők sorából - jelenti a Librarius.hu.

Meghalt Ken Jacobs, az amerikai kísérleti film egyik meghatározó alakja.

Ken Jacobs, a kísérleti filmművészet egyik ikonikus alakja, 92 éves korában távozott az élők sorából. Halálát vesebetegség okozta, amit fia, Azazel Jacobs erősített meg a New York Times számára. Jacobs a hatvanas évek amerikai underground filmkultúrájának meghatározó személyisége volt, akit a New York Times "az amerikai avantgárd szürke eminenciásának" titulált. Munkái, mint a Little Stabs at Happiness, a Blonde Cobra és a Tom, Tom, the Piper's Son, mély hatást gyakoroltak a filmes világra, és öröksége tovább él a kísérleti filmművészetben.

Az amerikai újhullám és az avantgárd határán

Jacobs pályája során hidat vert a kísérleti művészet és az amerikai újhullám közé. Feleségével, Flo Jacobsszal közösen dolgozott számos filmjén; munkáik gyakran a látás, a mozgás és a tér tapasztalásának határait feszegették. Barátai és alkotótársai között volt Andy Warhol, Jack Smith és Jonas Mekas is, akikkel együtt formálták a hatvanas évek New York-i filmforradalmát.

Jacobs a Film-Makers' Co-Operative alapító tagjaként tette le névjegyét, és 1966-ban őt nevezték ki a Millennium Film Workshop első igazgatójának. Ezek az intézmények hamarosan a független és kísérleti filmesek otthonává váltak, és máig aktívan szolgálják a kreatív közösséget.

"Két művész, akik a film világának határait feszítik."

A 2024-es interjú során, amelyet a New York-i Modern Művészeti Múzeumban (MoMA) készítettek, Jacobs különleges módon beszélt Flo-val való alkotói kapcsolatáról. Kifejtette, hogy ez a kapcsolat nem csupán szakmai, hanem mély érzelmi kötelék is, amely inspirációt és kreatív energiát ad mindkettőjüknek.

"Mint két művész, úgy vetettük bele magunkat a munkába, akik a film vásznán rejlő lehetőségeket kutatják, felfedezve a váratlan perspektívákat és hagyva, hogy a váratlan események alakítsák a történetet. Számunkra nem csupán a mesélés volt a cél. A film nem csupán képek egymás után fűzött láncolata volt; inkább egy eszköz, amely lehetővé tette számunkra, hogy meglássuk - hogy felfedezzük, miként él és lélegzik a színek varázslatos tere."

Egy elmaradt diploma, de örök hatás

Jacobs 1933-ban született New Yorkban, az Ipari Művészeti Iskolában tanult, ám nem fejezte be tanulmányait. A parti őrségnél töltött szolgálata után Hans Hofmann festőművésznél tanult, majd 1955-ben elkészítette első filmjét, az Orchard Street-et. A film impresszionista tanulmány volt a Lower East Side egyik utcájáról - Jacobs később úgy fogalmazott: "apró gesztusokban számtalan történet zajlik egyszerre."

Az avantgárd közösség megszületése egy izgalmas és innovatív folyamat, amely forradalmasította a művészet és a kultúra világát. E mozgalom tagjai elhatározták, hogy megtörik a hagyományos kereteket, új utakat keresve a kifejezésmódokban. A szabad gondolkodás szelleme és a kísérletezés vágya vezette őket, lehetővé téve, hogy a művészet ne csupán a szépségről, hanem a társadalmi és politikai kérdésekről is beszéljen. Ez a közösség a kreatív szellemiség otthonává vált, ahol a különböző művészeti ágak határait elmosva, új típusú együttműködések születtek. Az avantgárd születése tehát nem csupán egy művészeti irányzat, hanem egy újfajta életérzés, amely a megújulás és a felfedezés örömét hirdeti.

A fiatal Jacobs rendszeresen látogatta a Cinema 16 vetítéseit, ahol a korszak kísérleti filmes szelleme, Maya Deren hatására mélyen elgondolkodott. 1959 és 1963 között készítette el a Little Stabs at Happiness című négyrészes sorozatát, amelyben az avantgárd legendás alakja, Jack Smith is feltűnt. A két művész között később nézeteltérés támadt, ami Jacobs narrációjában is nyomot hagyott, érzékeltetve a közös alkotói út végén kialakult feszültséget.

A "Blonde Cobra" (1963) újra Smith keze alatt készült, részben az 1950-es években forgatott, de soha el nem készült anyagok felhasználásával. A film otthoni, teátrális esztétikája és címe - amely a "Blonde Venus" és a "Cobra Woman" című klasszikusok előtt tiszteleg - az underground film világának egyik meghatározó pillanatává emelkedett. A bemutatóra a híres Bleecker Street Cinema mozijában került sor, ahol Jack Smith "Flaming Creatures" című alkotásával egy időben vetítették. Jonas Mekas a Village Voice hasábjain így méltatta a filmet:

"Egy olyan mű, amely nehezen képzelhető el, hogy valaha is túlszárnyalható legyen a perverzitás, gazdagság, szépség, szomorúság és tragédia terén."

A mozgókép szétszedése és újraalkotása

Jacobs 1969-ben alkotta meg legikonikusabb művét, a 115 perces Tom, Tom, the Piper's Son-t, amely egy 1905-ös némafilm merész újraértelmezése. A film során Jacobs a képsorokat lelassítja, újraismétli, kinagyítja és átrendezi, így egy hipnotikus vizuális élményt teremtve a nézők számára. E rendkívüli alkotás 2007-ben az amerikai National Film Registry által is megőrzésre érdemesnek lett minősítve.

Ugyanebben az évben kezdett tanítani a New York Állami Egyetem (Binghamton University) film tanszékén, ahol generációkat inspirált. Bár az 1970-es és '80-as években kevesebb filmet készített, az 1990-es években új lendületet kapott.

A "Star Spangled to Death" című hatórás főmű egy igazán különleges zenei élményt kínál, amely a klasszikus és modern elemeket ötvözi. Ez a kompozíció nem csupán egy zenei darab, hanem egy mélyen reflektáló utazás is, amely az amerikai identitás, a szabadság és a társadalmi kérdések komplexitását járja körül. A mű során a zeneszerző különböző stilisztikai irányzatokat használ, hogy kifejezze a társadalmi feszültségeket és az emberi érzelmek sokszínűségét. A darab gazdagon rétegzett, és minden egyes része újabb kérdéseket vet fel a hallgatóban, miközben egy olyan zenei tapasztalatot nyújt, amely hosszú időre emlékezetes marad. A "Star Spangled to Death" nemcsak zene, hanem egy művészi állásfoglalás is, amely a közönséget elgondolkodtatja és inspirálja.

2004-ben debütált a lenyűgöző, hatórás Star Spangled to Death című alkotás, amelynek összeállítását a rendező már az 1950-es években elkezdte. Ez a film egyedülálló mozaik, amelyben dokumentumfelvételek, televíziós részletek, animációs klipek és Jack Smith különleges előadásainak összevont képei bontakoznak ki. Jonathan Rosenbaum filmkritikus a művet "egyedi történelemóraként és az amerikai fehér kiváltság szatírájaként" jellemezte, ezzel is hangsúlyozva a film mély társadalmi és kulturális rétegeit.

A tér harmadik dimenziója és az "öröklét mozgása"

Jacobs hosszú éveken át kutatta a film kétdimenziós határainak áttörését. A hetvenes évek közepén Flo-val együttműködve megalkotta a Nervous Magic Lantern nevű innovatív dupla vetítési rendszert. Ezt követően 2006-ban bejegyezte az "eternalism" nevű, stroboszkópszerű vágási technikát, amely célja, hogy a filmkép térbeli mélységét új dimenziókba emelje.

2008-ban Ken és Flo Jacobs saját magukat alakították fiuk, Azazel Jacobs filmjében, a Momma's Man-ben.

Egy életre szóló alkotótárs hiánya mély űrt hagy a lélekben, mintha egy varázslatos szimfónia egyik hangszerét elnémították volna. Az együttműködés, a közös álmodás és a kreatív szikrák, amelyek korábban életre keltették a legszebb ötleteket, most csendben pihennek. Az ilyen elvesztés nem csupán egy barát távozása, hanem egy olyan részem hiánya, amely nélkülözhetetlenné vált az önkifejezés során. A közös emlékek és élmények mint egy színes mozaik, most szétszóródtak, és a gyász mellett egy újfajta inspiráció keresésére kell indulnom, hogy továbbra is életben tartsam a közös álmainkat.

Flo Jacobs 2025 júniusában távozott az élők sorából. Fia, Azazel a Variety-nek adott interjújában ezt mondta:

Bár apám halálának hivatalos indoka a veseelégtelenség volt, az élet Flo nélkül – aki 1960 óta volt neki társ és alkotótárs – elképzelhetetlennek tűnt számára. És nem csupán őt érintette ez a veszteség.

Ken Jacobs két gyermeke, Azazel és Nisi Jacobs, mély fájdalommal búcsúzik édesapjától, aki a képzőművészet világában hagyott maradandó nyomot.