Magasházi Mónika: Bárcsak... (Írás a transzneműségről) A transzneműség témája manapság egyre nagyobb figyelmet kap, és ezzel együtt a társadalmi párbeszéd is fejlődik. Bárcsak mindenki megérthetné, hogy a nemi identitás nem csupán biológiai adottság, han

Köszönöm, ha elkezdi olvasni ezt az írást, hogy megismerkedjen egy új világgal! Most erre lehetősége lesz és nem kell hozzá semmi, nem kérek támogatást, pénzt, feliratkozni sem kell sehova, nem gyűjtöm a lájkokat és nincsen szereplési kényszerem sem.

Egy dologra mindenképpen szükség lesz: le kell győzni az előítéleteinket. Ez a jelenség szinte minden emberben ott rejlik, hiszen agyunk működésének természetes része. Azonban tudatosan küzdhetünk ellene, és van lehetőségünk arra, hogy kikapcsoljuk ezeket a berögzült gondolatokat. Kérem, most Ön is próbálja meg ezt a kikapcsolást! Ha sikerült, akkor elárulom, miről fogunk beszélni: a transzneműségről. Ha sikerült félretennie az előítéleteit, és a kíváncsisága, nyitottsága megmaradt, remélem, folytatja az olvasást. Nagyon hálás vagyok érte! Ha viszont nem élt ezzel a lehetőséggel, lehet, hogy most a nevető emojit keresgéli, és esetleg még egy elítélő, provokatív kommentet is ír a cikk alá. Ezt nem bántásnak szánom, hiszen ez az ő választása, és engem nem fog bántani.

Célom az, hogy egy laikus számára is érthető módon bemutassam a transzneműséget, és lehetőséget biztosítsak arra, hogy közelebb kerüljenek a közösségemhez. Szeretném megosztani, kik vagyunk, milyen tapasztalataink és érzéseink vannak, hogy ezzel hozzájárulhassak a megértéshez és az elfogadáshoz.

Három éve élem az életem nőként Budapesten. Nem választottam a menekülést, itt próbálom megélni a mindennapjaimat, ugyanúgy, ahogy bárki más. Nem érzem, hogy nekem nehezebb lenne, mint másoknak – legyenek azok melegek, leszbikusok, vagy az azonos nemű párként élő emberek, akik a hírekben hallják, hogy mennyi gyermek vár örökbefogadásra, vagy hogy milyen nehézségekkel küzdenek a látás-, hallás- és mozgássérültek, illetve a transzneműek. Teljesen megértem, ha valaki azt mondja, hogy született férfiként vagy nőként, ezzel a nemi identitásával megbékélve, a heteroszexuális orientációja mellett sokkal több kihívással néz szembe, mint én. Mindig is óvatos voltam, amikor a társadalom különböző aspektusait hasonlítgattam egymáshoz; nem az a lényeg, hogy kinek nehezebb. Az én célom az, hogy megértsem a különböző helyzeteket, és ahol tudok, segítsek. Azok számára, akik nyitott, őszinte kérdéseket tesznek fel velem vagy a közösségemmel kapcsolatban, szívesen válaszolok. Hiszem, hogy a világ akkor válik jobbá és értékesebbé, ha észrevesszük egymást, nyitottak vagyunk, beszélgetünk, és ahol csak tudunk, támogatjuk egymást.

Beszélgetek a közösségem tagjaival, akik folyamatosan kérik a támogatásomat, és én örömmel segítek nekik. Azonban fontos hangsúlyoznom, hogy amit írok, az nem feltétlenül vonatkozik minden transznemű emberre. Mindenki másképp éli meg a saját tapasztalatait; van, aki könnyebben birkózik meg a helyzettel, míg másoknak nagyobb nehézségeik adódnak. Nyilvánvaló, hogy az egyén mentális állapota és a közvetlen környezete is jelentős hatással van erre. Én most a saját tapasztalataimat szeretném megosztani veletek.

Sokat gondolkodtam és a Facebook csoportomat is megkérdeztem arról, milyen megközelítésből érdemes ezt a témát Önök elé tárni. Laikus nyelven beszélni arról, ami a transznemű emberekre jellemző. Tudják, transzneműnek felcímkézheti magát bárki, akár érti, hogy ezt mit jelent, akár nem. Mindenkinek a saját érzései, tudata, tapasztalása érvényes ezzel kapcsolatban. A transzneműséghez a klinikai szakirodalom mégis társít jellemzőket, amelyekről a közösség tagjai számolnak be, és a szakemberek is figyelembe veszik a diagnózis felállításánál. Az egyik ilyen közös jellemző a nemi diszfória, vagy újabb megfogalmazásban a nemi inkongruencia (összeférhetetlenség). (Gender Dysphoria, Gender incongruence)

Ez az írás laikus olvasók számára készült, ezért nem szeretném untatni Önöket bonyolult definíciókkal vagy nemzetközileg elismert szakmai diagnosztikai kézikönyvek részletezésével. Ha érdeklik Önöket ezek a fogalmak, könnyedén utánanézhetnek a fent említett forrásoknak, amelyek többsége angol nyelven érhető el (például DSM V vagy WHO ICD 11). Továbbá, javaslom, hogy nézzék meg az alábbi videómat, amelyben bővebb szakmai magyarázatokat találhatnak a témával kapcsolatban.

Most egy személyes példát szeretnék megosztani, amely segíthet jobban megérteni a nemi diszfóriát, és talán közelebb visz Önöket ehhez a komplex érzésvilághoz.

Amikor egy férfi az utcán vagy bármilyen helyszínen egy nőt szemügyre vesz, az szinte mindig a vérmérséklete és az aktuális tesztoszteronszintje függvénye. Maradjunk most annál az esettanulmány mellett, amikor csak néz, anélkül hogy bántalmazna, megszólítana vagy bármilyen jogsértést követne el. Sajnos, ezen esetek – a szóban forgó, nem kívánt megnyilvánulások – gyakran a mindennapi életünk részei, de nem szeretném most ezt a témát feszegetni. Az udvarias pillantásoktól kezdve egészen a testi erőszakig terjedő skálán óriási a különbség. Amikor én is próbáltam beilleszkedni a társadalmi normák keretei közé, ezen a skálán a gondolataim valahogy nem találtak maguknak helyet. Nehéz lenne olyan vágyakat megfogalmazni, mint például: „bárcsak nekem is ilyen hajam lenne”, „bárcsak nekem is ilyen alakú melleim lennének”, vagy „bárcsak én is átélhetném a gyermekszülés csodáját”. Ezek a gondolatok egy mélyen gyökerező tudatból fakadnak, amely megingathatatlan: én nő vagyok. Kíváncsi lennék, hogy Önök hova sorolnák ezeket a vágyakat a fent említett, hétköznapi, sztereotipizált skálán? Én őszintén szólva nem tudnék nekik helyet találni. Ez a skála nem foglalkozik a férfiak tesztoszteronnal terhelt, sokszor állati ösztönöket tükröző megnyilvánulásaival, mint például: „jaj, de szexelnék vele” vagy „micsoda vonzó nő”. A nők viszont valószínűleg másképp közelítik meg ezt a skálát, hiszen az önértékelés és az önmagukhoz való viszonyulás dominálhat benne. Például: „milyen vékony, milyen jó formában van három gyerek után, bezzeg én...” Az ilyen gondolatok egyfajta versenyt indítanak el, ahol a külső megjelenés és a társadalmi elvárások határozzák meg az értékeléseket.

Amikor még nem indultam el a tranzícióm útján, de mélyen belül tudtam, hogy nő vagyok, és hogy nőként szeretném megélni az életemet, a fenti "bárcsakok" minden egyes nap súlyosan nehezedtek rám. Az említett skála egyetlen eleme soha nem jelent meg a gondolataim között.