A fiatalok más perspektívából szemlélik a világot.


Nem kis feladat tizennégy település református híveit összefogni és egyetlen irányba vezetni, s közben a gyerekekre, fiatalokra, idősebbekre is figyelni, közösséget építeni egy egyházellenes világban és felekezeti kisebbségben. Még ha magyar többségű térben, a Nyárádmentén kell is ezen munkálkodni.

Immár huszonharmadik éve szolgál a Csíkfalvi Református Missziói Egyházközségben Kerekes József lelkipásztor (fényképünkön). Ahogy ő nevezte, egy érdekes szolgálati hely lelkésze: a Felső-Nyárádmente 14 településén élő református hívek pásztora, Jobbágyfalvától Vármezőig. Egyik vasárnap két, másik hétvégén négy templomban (Csíkfalva, Jobbágyfalva, Búzaháza, Nyárádremete) szolgál kisebb-nagyobb gyülekezetekben, de olyan település is van, ahol alig egy-két református híve van. A gyülekezeti életnek van egyfajta állandósága, közösen sikerült elindulni egy irányba, amit azóta követnek. Nemcsak istentiszteletek alkalmával próbálja elérni a híveket.

A háromszáz főt meghaladó missziói egyházközség évente megrendezi a gyülekezeti napot, amely a hálaadás és az új kenyér ünnepének szellemében zajlik. Ezen a jeles napon a közösség tagjai egy településen gyűlnek össze, ahol közös úrvacsorázás után a 14 település hívei együtt ebédelnek. Ez a rendezvény kiváló lehetőséget teremt a találkozásra, ismerkedésre és a közösségépítésre, hiszen a gyülekezet tagjai szétszórtan élnek, így nem mindenki ismeri még egymást. Idén a hálaadás és az ünnepi ebéd színhelyéül Nyárádremete szolgált.

Régi múltra tekint vissza a gyerekek nyári tábora is, amelyet Nyárádremetén szerveznek évente. A világjárvány idején volt egy rövid szünet, de ez állandó program. Sok éven át csak az anyaegyházközség gyülekezetéből gyűlt össze 25-30 gyerek évente, ezt néhány éve átgondolták, ma pedig a szórványközösségekből, a felső-nyárádmenti falvakból is jönnek a gyerekek, idén már hetvennél is többen voltak, és más felekezetűeket is fogadnak. A hatnapos tábor reggeltől estig programokat, foglalkozásokat kínál számukra, és áldott lehetőség a találkozásokra.

A missziói gyülekezet egyik különleges vonása, hogy minden nyáron a konfirmandusok számára egy felejthetetlen külföldi kirándulást szerveznek, amelyet az egyházközség, a szülők és a Student Lines utazási iroda közösen támogat. Ez az utazás igazi kalandot jelent a fiatalok számára, hiszen lehetőségük nyílik új kultúrákat megismerni és szebbnél szebb helyszíneket felfedezni. Idén sajnos négy gyermek nem tudott részt venni az úton betegség vagy családi program miatt, így végül hat konfirmandus élvezhette a londoni és párizsi látogatást. A gyerekek felejthetetlen emlékekkel tértek haza, hiszen olyan ikonikus látnivalókat láthattak, mint a London Eye, a Madame Tussauds, illetve a francia tengerpart, a Disneyland, az Eiffel-torony és a Notre Dame. Mindezek a tapasztalatok gazdagították élményeiket és mélyebb kapcsolatokat teremtettek közöttük.

A lelkipásztor különösen hangsúlyozta a presbitériumi továbbképzők és találkozók fontosságát a gyülekezeti életben, mint olyan közösségi eseményeket, amelyek a legjobban hozzájárulnak a gyülekezet fejlődéséhez. A gondnokok és presbiterek alaposan ismerik egymás, valamint a hívek problémáit és kihívásait, és ahol csak tudnak, ott segítenek. Kiemelkedően összetartó és támogató presbitérium működik a lelkész mellett, amely közösen gondolkodik és valósít meg projekteket. Ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy egy irányba nézzenek, haladjanak és közösen dolgozzanak a gyülekezet javáért.

Az elmúlt két évtized során számos változás ment végbe, és a gyülekezet szinte teljesen megújult; az egykori idősek emlékei már csak a múlt ködébe vesznek. A gyülekezeti életet a világjárvány jelentős megtorpanása sújtotta, ami után nehezen indult újra a közösségi dinamika. Mindazonáltal a megmaradt gyülekezeti mag folyamatosan erőt és inspirációt nyújt a jövő építéséhez - osztotta meg gondolatait a lelkész.

Kép: A Csíkfalvi Református Missziói Egyházközség közösségi média felülete.

A mai világban egyre inkább megfigyelhető egyfajta egyházellenesség vagy legalábbis az egyház gyengítésére irányuló tendencia. Ezt sokszor észre sem vesszük, de ha szélesebb időkeretben, évtizedek távlatából nézzük, a hatásai igen szembetűnőek. Az egyház eszközei jelentősen eltérnek a világ által alkalmazottaktól, és a lelkészi pálya sem éppen vonzó alternatíva a fiatalok számára. "Ezért érdemes elgondolkodni a jövőn, és úgy vélem, az egyháznak szüksége van egy világos cselekvési tervre, ami kijelöli az irányt, amerre haladnia kell. Nem csupán reagálnia kell a világ változásaira, hanem határozott, előremutató irányvonalat kell képviselnie" - emelte ki a véleményformáló.

A keresztyén értékrendnek megtartó ereje van, mert ma az értékek értéktelenné válnak, szinte elolvadnak, teljesen másak lettek az értékek a közösség életében, a szokások, hagyományok is lassan kimaradnak, háttérbe szorulnak. Ezért fontos az egyháznak a még meglévő összetartó ereje, és lényeges a közösség számára az együttlét, az egymásra való figyelés, az egység megőrzése, mert a világ csak illúziókat nyújt, de elmagányosítja az embert, hogy jobban irányíthatóvá legyen, míg a közösségi életet kereszttűz alá fogja. "Ez a mi reménységünk, kapaszkodónk, ezért szervezünk programokat, táborokat, hogy élményként lopjuk be a gyermekek lelkébe, hogy van egy másik erő, másik valóság, ami nekünk életet, megtartást jelent, mert az élet bennünk van, nem rajtunk kívül" - mutatott rá a lelkész a mai kihívásokra.

Related posts