Megcsaltam, de vajon érdemes-e elmondanom?

Az utóbbi hetekben valami elromlott köztünk. Minden egyes reggel úgy ébredtem, hogy valami súlyos terhet hordozok, de nem voltam képes elmondani. Aztán jött a nap, amikor már nem tudtam figyelmen kívül hagyni: megcsaltam őt. A nőt, akit szerettem. Azt, akinek megígértem, hogy mindent együtt csinálunk, hogy sosem hagyom el. És most itt állok, a szívem súlya alatt, gondolkodva azon, hogy bevalljam-e neki, hogy mi történt.

Minden egyes pillanatom, amikor vele voltam, most egy régi, fájó emlék. És nem, nem egy véletlen esett meg. Volt benne valami, amit nem tudok elmagyarázni, talán az évek során felhalmozódott elfojtott érzések, amit nem beszéltünk meg. Lehet, hogy minden csak egy pillanatnyi gyengeség volt, de egy pillanatot sem élhettem úgy, hogy ne érezzem a bűntudatot. Ahogy a napok teltek, az arca, ahogy rám nézett, egyre inkább olyan lett, mint egy fájó tükör. Az a tükör, amelyikben magamat látom, és amiért én felelek.

Most ott állok a választás küszöbén. Megosszam vele az igazságot? Tisztességes lenne, ha eltitkolnám? Az igazság, mint egy dübörgő vihar, közeledik, de vajon megérdemli, hogy szembenézzen vele? A nő, akit annyira szeretek, aki annyi mindent adott nekem, vajon elviselné a súlyát, ha fényt derítenék mindarra, ami a szívemben lapul? Mi van, ha ez a titok mindent tönkretenne? De mi van, ha hallgatok? Mi történik, ha a titok egyszer csak napvilágra kerül, és mindaz, amit közösen felépítettünk, egy pillanat alatt összeomlik? Az én döntésem most mindent megváltoztathat…

Amikor a szemébe nézek, a szeretet, amit ott látok, egyre inkább fáj. Mert én nem ezt érdemlem. Ő egy csodálatos nő, tele élettel és szenvedéllyel, és minden nap, amit vele tölthettem, ajándék volt. De most már nem tudom, hogyan folytassam. Képes vagyok-e úgy élni tovább, hogy titokban tartom, mi történt? Képes vagyok-e úgy szeretni őt, hogy tudom, hogy ezt a fájdalmat én okoztam? És mi van, ha sosem tudom meg, hogy mi lenne a helyes lépés? Ha a döntésem végleg elrontja az életünket, mindent, amit eddig megéltünk?

A legszörnyűbb az, hogy nem tudom, mi fog történni, ha végre megnyílok előtte. Az életünk széteshet, mint egy törött üveg, amelyet sosem tudunk újra összeragasztani. Az a bizalom, amit annyira fáradságosan építettünk, talán egy pillanat alatt szertefoszlik, és a szeretet, amit ő irántam érzett, talán végleg eltűnik a homályban. De az is lehetséges, hogy a titok továbbra is velem marad, és a fájdalom, ami most gyötör, mindent elborít. Az igazságot nem lehet örökre elrejteni, és a végén nekem kell döntenem; vagy én osztom meg vele a terhet, vagy ő fogja magától felfedezni. Akármelyik utat választom, tudom, hogy valami bennem örökre megváltozik, és már sosem leszek ugyanaz.