MMISZ: Hogyan támogathatjuk az ifjúságot pályázatok révén?


Miután a parlament Nemzeti Bizottsága is visszautasította a két őshonos - a magyar és az olasz - nemzeti közösség központi ifjúsági szervezeteinek a rendszerfinanszírozását, Bogar Patrikot, a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet (MMISZ) elnökét kérdeztük az előttük álló kihívásokról.

Ahogy az köztudott, az ifjúsági szervezet helyzete már az év elején aggasztóvá vált, miután a Szlovén Köztársaság Ifjúsági Hivatala drasztikusan, 66%-kal csökkentette az MMISZ támogatását. Az előző két évben kapott 33.000 eurós támogatás 10.700 euróra csökkent, ami komoly nehézségeket okoz a szervezet működésében, hiszen ez az összeg nemcsak egy munkatárs bérét, hanem különféle projektek költségeit is fedezné. Bogar Patrik, a szervezet elnöke a helyzet kapcsán elmondta: - A finanszírozás az év végéig biztosított, de a 2025 januárját követő időszakra vonatkozóan sajnos nem tudok konkrét információval szolgálni. Minden lehetséges pályázaton részt kívánunk venni, hogy megőrizzük azt az egyetlen munkahelyet. A jövőben aktívan szeretnénk bekapcsolódni az európai uniós és Interreg-pályázatokba is - ez az első alkalom, hogy a MMISZ történetében most is részt veszünk egy ilyen pályázaton - részletezte a pályázatokkal kapcsolatos elképzeléseit. Hozzátette: - Számos intézménnyel folytatunk megbeszéléseket, és továbbra is próbálkozunk a Nemzetiségi Bizottságon és különböző minisztériumokon keresztül is. Külön köszönet illeti Horváth Ferenc parlamenti képviselőt, aki segített abban, hogy eljuthassunk a Nemzetiségi Bizottságba, ahol az olasz ifjúsági szervezet képviselőjével, Anastazija Sorgóval közösen hangsúlyoztuk a rendszeres finanszírozás fontosságát. Remélem, hogy sikerül megtalálnunk egy másik megoldást, amely lehetővé teszi számunkra a szükséges anyagi források biztosítását, mert különben nagyon nehéz helyzetbe kerülünk - tette hozzá Bogar Patrik.

Related posts