Nem sikerült leváltani von der Leyent.
Az Európai Parlament képviselőinek nagy része támogatta Ursula von der Leyen-t a csütörtöki bizalmatlansági szavazás során, biztosítva ezzel a helyét az Európai Bizottság (EB) vezetésében. Ha a szavazás eredménye kedvezőtlenül alakult volna számára, az elnöknek, valamint a bizottság többi tagjának is távoznia kellett volna.
Fotó: MTI / Purger Tamás
A 720 fős Európai Parlament strasbourgi ülése során a képviselők csütörtökön szavaztak az euroszkeptikus-jobboldali politikai csoport által előterjesztett bizalmatlansági indítványról, amely Ursula von der Leyen Európai Bizottság elnökét célozta meg - számolt be róla a Blikk.
Manfred Weber, a konzervatív néppárt (European People's Party - EPP) frakció vezetője, felszólította képviselőit, hogy vegyenek részt a szavazáson, és egyöntetű támogatásukkal erősítsék meg az elnököt. Az indítvány elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség, azonban a javaslatot végül 175 igen és 360 nem szavazattal elutasították, míg 18 képviselő tartózkodott.
Az indítvány azonban önmagában jelentős figyelmeztetés von der Leyen számára, aki - hogy pozícióját megerőítse -jobbra sodródik és egyre inkább ellentétbe kerül két olyan nagy párttal, amelyek 2024-ben hatalomra juttatták.