Az idős egerszegi nő éppen az utcán sétált, amikor egy hirtelen mozdulattal rángatni kezdte valaki, majd brutálisan a földre taszította, hogy megszerezze a táskáját.

A 48 éves férfi január elején, az esti órákban Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcában támadott meg egy 69 éves nőt, akitől el akarta venni a táskáját. A küzdelem során a támadó a földre lökte az idős hölgyet, így sikerült birtokába venni a táskát.
A bűncselekmény részleteit dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője tette közzé hétfőn. Az eset során egy idős hölgy a Kosztolányi utca felé tartott gyalogosan, mikor a vádlott észrevette őt, és követni kezdte. A Berzsenyi utcában utolérte az asszonyt, ahol hirtelen, hátulról megragadta a táskáját, amelyet a vállán hordott. A tussal járó küzdelem során többször is megrántotta a táskát, ám mivel nem járt sikerrel, végül bal kezével meglökte az idős nőt. Az asszony, aki az életkorából adódóan egyensúlyi problémákkal küzdött, a lökéstől a földre zuhant, míg a táska a vádlott kezében maradt.
Dulakodás - csak a pénz kellett neki
A táskában a sértett személyi igazolványa, lakcímkártyája, TAJ kártyája, adóigazolványa, 2 bankkártya és körülbelül 1000 forint volt, amellyel gyors tempóban a buszpályaudvar irányába távozott a helyszínről. A vádlott a táskát a ruházata alá rejtette, kivette belőle a sértett pénztárcáját, a táskát pedig az iratokkal és a lakáskulccsal együtt eldobta. Az idős nő mobiltelefonja a táska nyitott zsebében volt, de az a dulakodás során, a bűncselekmény helyszínén a földön maradt.
Többek között rablás miatt vonják felelősségre.
A 46 éves férfi az idős áldozatnak körülbelül 7.500 forint kárt okozott, amely az eljárás során nem térült meg. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen, mivel a bűncselekményt egy korlátozottan cselekvőképes személy sérelmére követte el. A vádak között szerepel a rablás bűntette, a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vétsége, valamint a közokirattal való visszaélés vétsége is.