Csatlakozz egy társkereső platformhoz, és fedezd fel, milyen különleges értékeket rejtesz magadban!

Milyen mértékben emeli meg egy férfi értékét, ha tizenöt centivel magasabbra nő? Mekkora eséllyel talál párt egy kedves, átlagosan kinéző és jövedelmű nő a társkereső platformokon, ha nincsenek kiemelkedő, speciális vonásai? Milyen kockázatokkal jár a társkeresés világában? Egy harminckilenc éves nő vajon még mindig a harmincasok táborába tartozik? Kritikai elemzés a „Többesélyes szerelem” című filmről.

Hány éves, mennyit keres, hány centi magas, milyen a bőrszíne: ezek olyan kérdések, amelyeket akár egy biztosítási kárrendező, akár egy boncmester is feltehetne. Te viszont szeretnéd, ha a válaszok egy különleges emberhez vezetnének. Adhatsz meg néhány alapvető paramétert – például az életkor, a magasság vagy a bőrszín – amelyeknek kötelezően teljesülniük kell, és néhány olyan részletet is, ahol megengedhető egy kis rugalmasság. Az elvárásod nem csupán egy kompatibilis társ megtalálása, hanem az, hogy olyan valakit kapj, aki valóban a párod lehet. Mert megérdemled. Mert mindenki, aki értékes, megérdemli, hogy olyan partnere legyen, aki értékeli őt és a közös jövőjüket. Tehát ne félj kifejezni, mit szeretnél, hiszen a szeretet és a kapcsolatok építése is egy művészet, amelyhez megvan a jogod!

A "Többesélyes szerelem" című film lényege valójában egyetlen szó köré épül: az érték. De ez nem csupán egy egyszerű fogalom; valójában a szó anyagi és egy mélyebb, szimbolikus jelentése közötti feszültségről beszél. Az "én értékes ember vagyok" kifejezés, amelyet számos pszichológus és tanácsadó ajánl a napi megerősítések között, rendkívül fontos lehet a lelki egészség szempontjából. Azonban mennyire könnyen válhat ez a mondat a felszínes, materiális tulajdonságokkal való azonosulás csapdájává! Az a gondolat, hogy egy ember értéke csupán a kézzelfogható jellemzőin alapul, egy olyan nézőpontot képvisel, amely kifejezetten káros lehet az egészséges önértékelés szempontjából. Az emberi érték mélyebb, komplexebb valóságot takar, mint amit a fizikai világ mutat.

Nem is: a Többesélyes szerelem valójában inkább arról szól, hogy a társkeresők, mivel nem tudnak máshogy működni, csakis materiális paraméterek alapján, óhatatlanul ez a hozzáállást erősítik. Azaz elhitetik a felhasználókkal, hogy az ember is materiális jellemzőkkel körülírható termék, ami egyrészről azt eredményezi, hogy úgy nézzünk a párkapcsolatra, ahogy a legjobb termék megvásárlását intézzük a boltban, másrészről azt, hogy sikertelenség esetén elhiggyük magunkról, értéktelen áru vagyunk, selejt. (A film eredeti címe, a Materialists jobban meg is ragadja a lényeget; magyarból akkor már a "többesélyes" helyett pontosabb lett volna a "többváltozós" szó.)

a modern társkereső világban a felszínes elvárások és a materialista szemlélet hogyan formálják az emberek identitását és önértékelését. A főszereplő, aki a tökéletesség illúziójának foglya, egyre inkább abba a csapdába esik, hogy csak a külsőségek és a pénzügyi státusz alapján ítélkezik. Az általa kiválasztott férfiak listája szigorúan a fizikai paraméterekre és a banki egyenlegre épül, míg a valódi érzelmi kapcsolatok, a közös értékek és az intimitás háttérbe szorulnak. A film humorral és iróniával tálalja a helyzetet, ahogy a főszereplő egyre inkább megpróbál megfelelni a társadalom által diktált elvárásoknak, ám közben elveszíti saját vágyait és álmait. A történet során rájön, hogy a "polcról levett termékek" nem csupán statisztikai adatok, hanem emberek, akiknek saját történetük és érzéseik vannak. Az önálló akarattal rendelkező "termékek" nem csupán eszközök a társadalmi státusz növelésére, hanem valóságos egyének, akikkel valódi kapcsolatokat kellene kialakítani. A film csúcspontján a főszereplő szembesül a régi vágyakkal és az elvárásokkal, és elgondolkodik azon, mit is keres valójában. Kiderül, hogy a boldogság nem a külsőségekben rejlik, hanem az emberi kapcsolatok mélységében és a kölcsönös tiszteletben. A történet végére a nézők nem csupán a főszereplő fejlődését követhetik nyomon, hanem saját magukra is reflektálhatnak, hiszen az elvárások és a valódi vágyak közötti feszültség mindannyiunk életében jelen van. A film üzenete végül az, hogy a valódi értékek nem a külsőségekben, hanem a lélek mélységében találhatók.

mind alaposan megszívtuk, mert elhittük, hogy így fogjuk tudni megtalálni életünk szerelmét.

Ahogy Celine Song, a film rendezője a HVG-nek adott interjújában megosztotta, a "Többesélyes szerelem" című alkotás részben az ő saját tapasztalataiból merít. A főszereplő, Lucy (akiről Dakota Johnson gondoskodik), egy elit, rendkívül drága társközvetítő iroda munkatársa, ahol Song is dolgozott. Lucy tulajdonképpen az "élő Tinder" szerepét játssza: ő az, aki az ügyfelek vágyait és elképzeléseit hallgatja meg, majd próbálja őket összehozni olyan potenciális partnerekkel, akik megfelelnek a megadott kritériumoknak. Mindezt a film szórakoztató és elgondolkodtató formában mutatja be, miközben a modern párkeresés kihívásait és buktatóit is reflektálja.

A film cselekménye szerint Lucy, aki ügyfeleit sikeresen párba állítja (bár valójában ez csak a látszat), egy esküvőn találkozik egy igazi "tökéletes férfival" (Pedro Pascal). Ezt a férfit a társkereső iparban unikornisként emlegetik, hiszen mint egy ritka kincs, úgy tűnik, hogy az ő létezése is szinte lehetetlen. Harry, a milliomos, jóképű és ambiciózus férfi, akivel Lucy élete gyakorlatilag végre a helyére kerülhetne. Ám a múlt árnyai nem hagyják nyugton: feltűnik az expasija (Chris Evans), aki Harry teljes ellentéte. Ő egy szegény, munkanélküli fiatalember, akinek ugyan nincsenek komoly ambíciói, de a szívét és a szenvedélyét nem lehet elvitatni tőle. Lucy előtt tehát egy nehéz választás áll: a biztonságot vagy a szenvedélyt válassza?

A kétórás Többesélyes szerelem című film első felében a társkeresés izgalmas és néhol sokkoló aspektusait boncolgatja. A párbeszédek olyan erőteljesek, hogy a filmkritikus szíve szerint minden egyes mondatot érdemes lenne lejegyezni. A történet egy pontján a nemi erőszak, mint a társkereső iroda vezetőjének megjegyzése szerint a randizás elkerülhetetlen kockázata merül fel. E szavak súlya alatt a nézőknek szembesülniük kell azzal a valósággal, hogy a helyzetet nem lehet egyszerűen megoldani, de ez a tényező is hozzájárul a film drámai feszültségéhez. Ez után a fordulópont után a cselekmény szappanopera-szerű irányt vesz: Lucy dilemmája a középpontba kerül. Vajon az üres, de anyagilag stabil kapcsolata Harryvel valóban elég számára, vagy csábítóbb lenne visszatérni a szegény, de szenvedélyes exéhez, aki legalább érzelmileg közel áll hozzá? A választás súlya, az érzelmi kötődései és a társadalmi elvárások összecsapása mind-mind izgalmas kérdéseket vet fel, amelyek révén a nézők mélyebben elgondolkodhatnak a szerelem igazi természetéről.

Mielőtt bármilyen további gondolatot megosztanék, fontosnak tartom, hogy egy dolgot világosan kifejezzek:

A filmet valóban érdemes megnézni, hiszen már az első óra is felér egy izgalmas élménnyel, ami garantáltan magával ragad!

Még ha az író-rendező Celine Song, akinek különleges tehetségét már az Előző életek című lenyűgöző filmje is megmutatta, végül a lehető legelcsépeltebb folytatással rukkol elő a társkeresők nehézségeit feltáró első felvonás után, az a megállapítása, miszerint a képletből hiányzik a szerelem, valóban komoly problémát vet fel!

Valóban, ez kétségtelenül így van, de azt gondolná az ember, hogy egy film ennél egy kicsit merészebb és meglepőbb állításokat fogalmaz meg. Az első órában gyakorlatilag folyamatosan e köré az alapgondolat köré építkezik ("szerelem nélkül az egész csak üres játék"), anélkül, hogy bárki is kinyilatkoztatná ezt a kamerába. Ráadásul Song nem is használja ki teljes mértékben az általa megteremtett lehetőségeket, hiszen a történet leegyszerűsíti a választást a tökéletes szépfiú és a már egyszer, jogosan, elutasított férfi között. Ezzel pedig azt sugallja, hogy a két szélsőség között nem létezik középút. Zavaró az is, hogy alig néhány másodpercet szán Chris Evans karakterének, aki Csóringer kapitányként szerepel, miközben a szerelem oltárán elfogadhatónak tűnik, hogy egy harminchét éves férfi ambíciók nélkül él, és esze ágában sincs változtatni a tizenéve berögzült mintáin. De legalább a szép szemeivel el tudja ígérni, hogy most, a nő kedvéért, majd megpróbál mindent megváltoztatni.

Celine Song tehetsége olyan mérvű, hogy a felmerülő, nem éppen elhanyagolható problémák ellenére filmjei sokkal inkább érdemelnek dicséretet, mint kritikát. Különösen üdítő, hogy Song és állandó operatőre, Shabier Kirchner gondosan megkomponált képekkel dolgoznak, hosszú, átgondolt beállításokkal, ami a hollywoodi romantikus filmek világában ritkaságnak számít. Song minden egyes jelenethez egy újabb mélységet ad a vizuális megoldásaival, legyen szó zárt, klausztrofóbiás terek feszültségéről vagy a hamis csillogású esküvői fényekről. A dialógusai egyszerre élesek és hitelesek, messze elkerülik a kliséket, különösen az első órában, de a későbbi szappanopera-szerű részekben is találkozhatunk figyelemre méltó párbeszédekkel.

A színészvezetés ezúttal nem éri el a megszokott csúcsokat, pedig a három főszereplő játéka miatt nem igazán lehet okunk panaszra. Azonban a színészi teljesítmény kissé egysíkú: néhány nappal később, ha visszagondolunk Johnsonra, Pascalra és Evansra, mindössze szomorú, búskomor, melankolikus, bánatos és csüggedt sziluettek maradnak meg bennünk. Ügyes sziluettek, de mégiscsak csak árnyak. Üzenetük világos: ha a társkereső alkalmazások tengerében úgy érezzük, betelt a pohár, érdemes visszatekinteni ahhoz az emberhez, aki utoljára igazán szeretett minket a digitális világ előtt, és szépen elfeledni, mi is vezetett a szakításhoz.

Ne higgyenek ezeknek a foltoknak. Van más megoldás! Én sem tudom, mi az, de annyi biztos, hogy nem ez. Talán egyszer majd egy másik film elmondja, ha már ennek nem sikerült.