Rekordszámú, háromszáz fős résztvevői tábor gyűlt össze a Bánffy-túra VI. kiírásán!
Bár a Bánffy-túrára a regisztráció hivatalos határideje június 12-e volt, a telefon folyamatosan csörgött a jól ismert kérdéssel: "Sajnos lekéstem a jelentkezést, lenne még egy hely számomra?" Idén felkészültem az ilyen váratlan helyzetekre, így előre nyomtattam igazolólapokat, biciklis rajtszámokat és okleveleket, hogy a késlekedők is részt vehessenek a rendezvényen. A túra hetén a felgyülemlett túlórák, az indítócsomagok és a pontbíró-kellékek összeállítása közben uralkodó zűrzavar, valamint a fáradtság bőségesen megmutatkozott. Péntek délután, amikor szembesültem azzal, hogy csak ketten vagyunk a tucatnyi eszköz bepakolásához a sárga dubába, majdnem elérzékenyültem. De nem panasz ez, hiszen az előző napon öt lelkes önkéntes segített az indítócsomagok összeállításában, az energiapótlók elosztásában, valamint a sátrak ellenőrzésében és elpakolásában.
Amikor végre mindent bepakoltunk a kisteherautóba Botonddal, észrevétlenül elszaladt az idő, és már este 7 óra volt. A kolozsvári forgalom miatt majdnem másfél órát töltöttünk az utakon, mire elértük Kalotaszentkirályt, a túra középpontját. Nem is vesztegettük az időt a kipakolással: gyorsan bedobtuk az oszlopokat és az előkészített táblákat a terepjáróba, majd irány a Kőhegy. Bár csupán 24 táblát kellett kihelyeznünk (a többit az önkéntesekre bíztuk a túra napján), a művelet majdnem két órát vett igénybe. Így anyukám már türelmetlenül várt a finom vacsorával, amelyre végül fél 11-kor került sor. Mivel Szentkirályról származom, számomra külön szerencse, hogy a Bánffy szervezése után a saját ágyamban pihenhetek meg a fárasztó nap végén.
A felfokozott hangulat és a túlhajszoltság miatt alig tudtam elaludni, így meglepődtem, amikor reggel fél 7 előtt megszólalt az ébresztő. Siettem az előkészületekkel, amikor hirtelen csengett a telefonom: a 23 személyes busz sofőrje keresett. Eredetileg Kalotaszentkirályra kellett volna mennie, hogy ott vegye fel az utasokat, de a reggeli zűrzavar miatt a gyalogos táv utasai is hozzá kerültek. Így hát a terv módosult: a busz Kolozsvárról egyenesen Havasrekettyére indult. Amikor megérkeztem a lakodalmas terembe, a túrázók már gyülekeztek, és az önkéntesek is szép számmal megjelentek. Gyorsan kiosztottam a szükséges kellékeket. Hirtelen fél 8 lett, és a buszoknak indulniuk kellett volna. A kolozsvári mikrobusz éppen megérkezett, de az iskolabuszok még sehol sem voltak, így gyorsan felhívtam Attilát. Amikor a második hívásra sem válaszolt, egyre inkább rossz érzés fogott el, hiszen hétfőn beszéltünk utoljára. Sajnos a sejtelem beigazolódott: a falunapok szervezése miatt elfeledkezett a megállapodásunkról. Szerencsére gyorsan reagált, így végül szinte időben el tudtuk indítani a buszokat, és még a későn érkező kásákat is meg tudtuk várni. Természetesen a zűrzavar nem maradhatott el: egyesek úgy értelmezték, hogy a túra után délután lesz a Szentkirály-Havasrekettye szállítás, így saját autóval a Stanciu-tisztáson levő rajthoz indultak. Egy másik hölgy pedig az utolsó pillanatban kérte a buszos szállítást Szentkirályról, de péntek este nem találta az indulási időpontot, így lekéste a buszt, és saját kocsijával kellett a rajthoz utaznia. A gondviselésnek és a segítő túratársaknak köszönhetően mindkét helyzet megoldódott, és délután sikerült visszajutniuk az autójukhoz.
Ezután már csak kisebb incidensek történtek, ízelítőként íme néhány: a leggyorsabb kerékpáros túl hamar ért Jósikafalvára, az ellenőrzőpont nyitása előtt, így senkit nem talált a helyszínen; Botondnak váratlanul fel kellett kísérnie a Hármas kőszikla egyedül maradt pontbíróját, így a székelyjói pontbírók és a kellékek egy részét kisbusszal kellett átszállítanunk; a rajtnál felcserélődött két kerékpáros indítócsomagja, így üldözhették egymást, hogy vissza tudják cserélni; az egyik apuka nem olvasta el a fontos tudnivalókat, s emiatt kislányával majdnem lekéste a 11 órás Kőhegy-szállítást; a Széll család legnagyobb lánya sajnos lesérült, így fel kellett adniuk a túrát. (A célban hiába hűtötték fagyasztott borsóval a bokaficamnak hitt sérülést, hiszen amint utólag kiderült, az ártatlannak tűnő ficam valójába törés volt.)
Ezeket az apróbb zökkenőket leszámítva mondhatni, minden a legnagyobb rendben zajlott: mindössze néhány túrázó hiányzott a rajtvonalról, és örömmel tapasztaltuk, hogy egyetlen kerékpáros sem szenvedett aszfaltmérgezést. Az időjárás is kedvezett, a hőmérséklet ideálisra hűlt, így mindenki kényelmesen élvezhette a túrázást. A gulyás ezúttal kifejezetten ínycsiklandóra sikerült, a juhászkutyák pedig békén hagyták a résztvevőket. A Székelyjó-patakon való átkelés szinte mindenkinek izgalmas élményt nyújtott, a meglepetésként érkező kürtőskalács pedig ismételten nagy népszerűségnek örvendett. A kisgyerekes családok is sikeresen teljesítették a távot, ami szintén örömteli hír. Látszólag mindenki elégedett volt, a célban igazi fesztiválhangulat teremtődött meg, önkénteseink fáradhatatlanul dolgoztak, és a délutáni buszok is pontosan időben indultak. Igazán panaszra sem volt okunk. Ráadásul, aki időben célba ért, még a községnapok színes programjaira is belekóstolhatott!
Ahhoz, hogy igazán emlékezetes lezárást adjunk a napnak, egy lelkes szatmári csapat, öt főből állva, majdnem másfél órás késéssel érkezett meg a célhoz. Így már nekünk kellett gondoskodnunk a gulyás felmelegítéséről, ami addigra kihűlt, de mindenképpen megérdemlik az elismerésünket, mivel valódi kitartással vágtak neki a 35B gyalogos túraváltozatnak. Így történt, hogy a bazár zárása nem 9 órakor, hanem fél 11 körül következett be, ami miatt a KalotaRock-koncertre már nem maradt energiánk. Viszont a szobánk kényelméből élvezhettük az ismerős magyar slágereket, így mégiscsak megvolt a zenei élmény!
Idén is a 22 km-es gyalogos túraváltozat bizonyult a legnépszerűbbnek, amit 76-an teljesítettek, a leghosszabb 35 km-es gyalogos távra 59-en vállalkoztak. Legnagyobb meglepetésünkre
A túrázók többsége a kihívásokkal teli B változat mellett döntött a 35 km-es távon, vállalva a meredek hegyoldal megmászását, hogy elérjék a Hármas kőszikla ellenőrzőpontját. A Gyalogos Kőhegy túrán idén 48 résztvevő indult, közöttük sok kisgyerekes család is képviseltette magát. A kerékpáros útvonalak közül a leghosszabb, 85/95 km-es távot 40-en teljesítették, míg a 60/70 km-es távot a tavalyi 19-hez képest idén már 49-en választották; mindkét esetben csupán tíz résztvevő döntött a rövidebb, de nehezebb 60 és 70 km-es változat mellett. A 37 km-es távon 16-an, míg a legkisebb, 15 km-es útvonalon 12-en indultak, főként kisgyerekes családok képében. A fiatalok között is szép létszámot láthattunk: 38-an voltak a 14 éven aluliak, 9-en a 14-18 év közöttiek, és 24-en a 18-30 év közötti korosztályból, így az utánpótlás biztosítva van. A legfiatalabb résztvevőnk Simon-Várhelyi Mátyás volt, aki augusztusban ünnepli első születésnapját; ő végig mosolygott, miközben szülei hátán utazva teljesítette a Gyalogos Kőhegy B változatát. A kis túrázók között őt követte Kacsó Kriszta Jozefa (Zéfi), aki októberben tölti be a kétévet, majd Bihari Borbála és Simon-Várhelyi Bendegúz, akik júliusban ünneplik a harmadik születésnapjukat (mindhárman a Gyalogos Kőhegyre neveztek), végül Lovász Nándor, aki márciusban múlt hároméves, ő a 15 km-es kerékpáros távot teljesítette rekordidő alatt, apukája biciklijén ülve. A legidősebb résztvevő, Farkas György, aki a 84. életévét pár nappal a túra előtt ünnepelte, idén is elnyerte a legtapasztaltabb túrázónak járó képzeletbeli díjat, hiszen fiatalokat megszégyenítő kitartással teljesítette a 35 km-es távot. A leggyorsabb gyalogosok, Vincze-Jankó István és Vitályos Zsolt, szinte leszaladták a 35 km-es B változatot, hiszen már 14:15-re célba értek Szentkirályon, körülbelül 6 óra alatt legyőzve a nem éppen könnyű útvonalat. A nap végén egy négylábú kis hős, Kodi is csatlakozott hozzánk, aki szinte végig a saját lábán teljesítette a leghosszabb gyalogos változatot, ám amikor elfáradt, gazdája hátizsákjában pihent. Végül ne feledkezzünk meg a 42 lelkes önkéntesről sem, akik nélkül idén sem tudtuk volna biztosítani a háromszáz résztvevő számára ezt a felejthetetlen közösségi élményt.
