A kandalló TV újra a figyelem középpontjába került – de vajon miért vonzza annyira a nézőket?

Csehszlovák kémként ismerhetjük azt a brit politikust, aki mesterien alakította a saját halálát.

Nem csupán a karácsonyi időszakban, hanem a téli hónapok során már évek óta elérhető a szolgáltatók műsorkínálatában egy varázslatosan berendezett kandalló, amelyben a ropogó tűz lángjai táncolnak. Ezen a különleges műsoron néha lágyan felcsendülnek melankolikus dallamok, amelyek szinte azonnal felébresztik a nézőkben a kérdést:

A válasz egyértelmű: léteznek ilyenek, és nem is csupán néhányan! Becslések szerint milliók ragadnak le a képernyő előtt, amikor élőben, megszakítás nélkül közvetített égési folyamatot figyelhetnek. Az igazi izgalom akkor következik be, amikor hirtelen megjelenik egy kéz, hogy fát dobjon a tűzre, mindezt két és fél óra elteltével. Ez a váratlan pillanat igazi drámát csempész a közvetítésbe!

A televíziók képernyőjén nem csupán a kandalló lángjait csodálhatjuk, hanem elmerülhetünk az erdők és mezők varázslatos világában, jeges tájak hűvös szépségében, vagy akár a hajóorrból közvetített tenger hullámainak nyugtató ritmusában. Testkamerás túrák során a természet csendjében barangolva figyelhetjük a világot, ahol a lényeg nem a sűrű események, hanem a pillanatok nyugodt folyása. Legyen szó a tűz lángnyelveinek játékáról, a fahasábok pattogásáról, a turistaösvények kanyargásáról, vagy a hullámok monoton, megnyugtató zúgásáról – mindez lehetőséget ad arra, hogy elmerüljünk a látványban, elfeledve a mindennapok rohanását, és kisimítva a stressz és a zűrzavar okozta gondolatainkat.

Ez a műfaj a slow-tv (lassú vagy ambient tv), amelyről a közkeletű vélekedés úgy tartja, hogy a norvég közszolgálati műsorszolgáltató, az NRK indított el szép csendben 2009-ben, amikor a 100 éves bergeni vasútvonal apropóján hét órán keresztül közvetítette a Bergen és Oslo közötti vonatutat. A szerény megemlékezés váratlan sikert aratott.

Annyira, hogy a közszolgálati csatorna elhatározta, hogy élőben közvetíti egy hajó 134 órás útját felfelé a norvég tengerpartok mentén 2011-ben.

Roel Puijk, a Lillehammeri Inland Norway Alkalmazott Tudományok Egyetemének professzora, felidézte a hőskor emlékét, amikor is 2021-ben megjelent könyvében a lassú tévézés jelenségét boncolgatta. Véleménye szerint a valós időben, az egész ország területén sugárzott, szerkesztetlen "történet" révén a nézők saját televíziós élményeiket alkothatták meg a rakpartokon.

Ez a műsor Norvégia egyik legikonikusabb televíziós eseményének számított, hiszen a nézők körülbelül fele, körülbelül két és fél millió ember kapcsolódott be az élő közvetítésbe. A legmagasabb nézőszámot 692 ezer ember érte el egyszerre, amikor a hajó a gyönyörű Trollfjord irányába navigált. Az adás nem csupán népszerű volt, hanem világrekordot is felállított, mint a leghosszabb élőben sugárzott dokumentumfilm, így a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.

A váratlanul kedvező fogadtatás hatására egyre inkább elterjedtek a fixkamerás vonat- és hajóút közvetítések. Az NRK pedig új dimenzióba emelte a lassú tévézés fogalmát, amikor 2013 novemberében egy lenyűgöző, 12 órás non-stop pulóverkötési maratont rendezett. Ezen az eseményen a nézők valóban a lassú műfaj szellemében élvezhették, ahogy a gyapjúfonalból készült ujjak fokozatosan, öltésről öltésre, sorról sorra formálódnak.

Egy év re rá az NRK egy norvég akadémikus a norvég történelem 200 évéről tartott három és fél órás előadásával próbálta meditatív tudatállapotba hozni a nézőket. A visszajelzések alapján sikerrel. Csak a mihez tartás végett: Fidel Castro 1986-ban 7 óra 10 perces beszédet intézett népéhez és a világhoz Havannában, a Kubai Kommunista Párt III. kongresszusán, Stewart Stevenson skót parlamenti képviselő pedig 23 óra 51 perces (!) szónoklatot tartott 2004-ben, méghozzá az öngyilkosság megelőzésének nemzetközi hetén. Kész csoda, hogy nem okozott tragédiát.

2014-ben az NRK egy elképesztő, 60 órás élő műsor keretein belül 200 kórus, összesen 3000-4000 énekessel, váltakozva adta elő a norvég nemzeti énekeskönyv összes dalát. Ezt a különleges eseményt 2,2 millió néző figyelte, akiknek szeme és füle a zene varázsára voltak hangolva.

A svéd közszolgálati műsorszolgáltató, az SVT, 2019 nyarán indította el "A nagy jávorszarvas-vándorlás" című lassú műsorát, azonban a tervezett ötnapos közvetítés nem alakult a várakozások szerint. A gondosan elhelyezett 22 kamera egyike sem rögzített egyetlen jávorszarvast sem az öt nap alatt. Noha a szakértők számítottak a megjelenésükre, a jávorszarvasok végül elkerülték a figyelmet, és így a várva várt pillanatok elmaradtak.

A nézők tömegesen vonzódtak az "eseményekhez", hiszen senki sem akarta kihagyni az első jávorszarvas megjelenését. A műsor valódi FOMO-érzést keltett, ami nem csupán ennek a különleges eseménynek volt a sajátja, hanem általában véve a műfajra is jellemző.

Vagy az, hogy ellenállhatatlan kiskutyák születését és felcseperedését lehet 0-24 órában követni, mint Finnországban a finn közszolgálati műsorszolgáltató, az Yle maratoni adásfolyamában, két hónapon keresztül, 2021-ben. Akkát, a fekete labradort, és hat fekete és két sárga újszülött kölykének első napjait, heteit csak az első két hétben több mint 5,5 millióan követték nyomon.

Sokan úgy vélik, hogy a lobogó kandalló csupán hangulati kiegészítő, míg az autentikus slow TV ennél sokkal dinamikusabb élményt kínál. Szükség van egy különleges helyszínre és egy meglepő, ámde kellően lassú eseményre, ami finoman megragadja a figyelmet, és nem engedi el. Mások viszont azt mondják, hogy mindez csupán nézőpont kérdése; van, aki számára a nyugodt tűzifa halk pattogása és az öt fahasáb lassú égése is izgalmas kalandot jelent.

Egy dolog biztos: mindannyiunkat vonz a tűz látványa, amit sokan talán a fejlődésünk során gyökerező evolúciós ösztönnel magyaráznak. A lángok melege, fénye, védelmet nyújtó ereje és a közösség érzése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a tűz megszelídítése az emberi történelem egyik legmeghatározóbb pillanata legyen. Bár nem tudjuk pontosan, miért hat ránk ilyen varázslatosan, de a tűz képes elbűvölni, ellazítani minket, és a jelen pillanatába vonni. Tiszta gondolatokat ébreszt, melegséggel és mély érzelmekkel tölti meg a szívünket, miközben közösségi kötelékeket erősít.

Ezért valahol érthető elvárás, hogy ha már tv lett a családi oltár, akkor lobogjon benne a tűz is.

Nem sok kutatás tanulmányozta, miként hat ránk a tűz nézése. Különösen képernyőn. Az egyik ilyen, 226 embert bevonó kísérlet szimulált tűz hatásait vizsgálta hanggal és némán, és minkét esetben vérnyomáscsökkenést tapasztaltak, de a hangos tűz egyértelműen hatásosabb volt.

A kandalló képe a televízió képernyőjén életre kel, a fahasábok ropogása és pattogása sztereóban tölti be a teret. Az egyik ok, amiért szeretjük ezt a látványt, az a nyugalom, amit áraszt; elég csak nézni, és máris elmerülünk a pihentető atmoszférában. A másik ok, hogy bár a hő nem ér el minket, a látvány már önmagában is melegséggel áraszt el. Nem véletlen, hogy a színelmélet a sárgás-piros árnyalatokat a "meleg" kategóriába sorolja, míg a kékes tónusok a "hideg" érzését keltik. A tűz élménye annyira mélyen gyökerezik bennünk, hogy csupán a képernyőn történő megjelenése is valóságos érzéseket ébreszt. Ha mindehhez még a ropogás is társul, és éppen a valós kandalló mellett ülünk, ahol a füstös illatok is keverednek, akkor a varázslat még intenzívebbé válik.

A kandalló formátum a Netflix világát is meghódította, és már 2010 óta elérhető "Fireplace for Your Home" néven, számos változatban. Az első tv-s tűzről George Ford máglyamester gondoskodott, aki Longview városában, Washington államban alkotta meg a hangulatos tüzeket, amelyek az otthonok melegét és meghittségét varázsolják a nézők elé.

Kezdetben csupán egy karácsonyi különlegesség volt, tele ünnepi dallamokkal, de az idő múlásával minden évszakra kiterjesztették. "Ki az, aki nyáron hamis kandallót szeretne?" - tette fel a kérdést, amely sokakban felmerült. "Nos, úgy tűnik, hogy szinte mindenki vágyik rá." - mesélte a rendező, akinek a 70 millió feletti nézettség sem tűnik lehetetlennek (a Netflix nem osztotta meg a kandalló műsorának nézettségi statisztikáit). Az emberek ugyanis gyakran újra és újra visszatérnek ehhez a fűtött hangulathoz.

Azt hihetnénk, hogy egy tűz megrakása és annak rögzítése csupán gyerekjáték, ám a sztárkandallós tapasztalatai szerint ez korántsem ilyen egyszerű. Számos időzítési, szín- és hangproblémával kellett megküzdeniük, és hamar kiderült, hogy lángokat tűrő, speciális kamerákra van szükségük. Csak bizonyos színhőmérsékletek mellett tudták elérni a sejtelmes, misztikus hatást. Nem véletlen, hogy a filmekben ritkán találkozunk nyílt lánggal – mutatott rá George Ford, aki azt is hozzátette, hogy sokszor a fa égetése is bonyodalmakat okozott, hiszen nem mindig a megfelelő irányba lángolt.

Habár a norvégok maguknak tulajdonítják a dicsőséget, de ha szigorúan nézzük, a lassúság nem a skandinávok fejéből pattant ki először, hanem például Andy Warholéból, aki 1964-es Sleep című filmjében John Giorno költő öt óra húsz perces alvását mutatja be zenei aláfestéssel. A lassú filmek netovábbja azonban Tarr Béla végtelenül hosszú snittekkel felvett, 7 és fél órás Sátántangó című 1994-es filmje lehetne.

Nem volt tudatában, de a Duna TV már jóval a korábbi trendek előtt megragadta a korszellem szellemét, amikor először, minden más televíziós csatornát megelőzve, élőben rögzített Akváriumot mutatott be adásszüneteiben.

Százezrek kattantak rá a zöld, sárga, ibolyakék, parádés opart mintákban úszkáló halakra, amint barokkzenére feltűntek jobbról, majd ráérősen elevickéltek a békés mikrouniverzum rózsaszínű gombafejű korallja mögé, ellenállhatatlan meditatív nyugalmat árasztva az őket bámuló éjszakai baglyok felé. 2001-ben levették a képernyőről az úttörő formátumot, de a Viasat 2014-ben újra műsorra tűzött egy akváriumot.