Tajvan a sündisznók taktikáját alkalmazva felgyorsítja dróngyártási kapacitásait. Az ország célja, hogy lépést tartson a globális technológiai versennyel, és megerősítse pozícióját a dróniparban. A helyi gyártók innovatív megoldásokkal és hatékony termelé

Viharos idők járnak a csendes-óceáni térségben – Tajvan egy új, innovatív drónrendszer bevezetésével kívánja kifejezni Kína felé: a sziget lerohanása nem lenne kifizetődő döntés. Peking egyre inkább kihívások elé állítja a régiót, hiszen a területi viták fokozódása és a mesterséges szigetek militarizálása mind azt jelzi, hogy a feszültségek növekednek. Közben Donald Trump titokzatosan kezeli, hogy milyen lépésekre lenne hajlandó Kínával szemben, de az Egyesült Államok aktivitása a térségben sokat sejtet. Tajpej és Washington úgy véli, hogy sikerülhet elrettenteniük Kínát, mielőtt az ázsiai nagyhatalom komolyabb támadási szándékot mutatna.

A tajvani kormány nemrégiben bejelentette, hogy hamarosan katonai célú drónokat állítanak hadrendbe, ami jelentős mérföldkő az ország védelmi stratégiájában. Ez az első alkalom, hogy Tajvan nagyobb mennyiségben integrál drónokat a haderejébe, a légierő és a haditengerészet egyaránt beveti az új technológiát. Ez a lépés különösen figyelemre méltó, mivel eddig a szigetország inkább a hagyományos fegyverzetre fókuszált. A kormány szándéka, hogy minden rendelkezésre álló eszközt mozgósítson, hogy Kína számára világossá tegye: nem érdemes alábecsülni Tajvan védelmét, és hogy a szigetország nem fogja tétlenül nézni a potenciális agressziót.

Az lenne a legjobb, ha Kínának minden egyes új nap az a nap lenne, amikor épp nem érdemes támadnia

Wellington Koo, Tajvan védelmi minisztere, hangsúlyozta, hogy hazájának elengedhetetlen az együttműködés más, Kína által fenyegetett nemzetekkel, mint Japán és a Fülöp-szigetek. Kiemelte, hogy közös erőfeszítésekkel kell megteremteniük egy "kollektív elrettentő erőt".

De miért ez a sürgetés?

A háttérben Peking megváltozott hozzáállása húzódik meg. A Kínai Népköztársaság Tajvant saját területének tekinti, és fenntartja a jogot arra, hogy akár katonai erővel is visszaszerezze. A korábbi vezetés, például Hu Csin-tao idején, a "békés egyesülés" eszméje állt a középpontban. Ekkor Kína abban bízott, hogy gazdasági növekedése révén Tajvan számára vonzóbbá válik, lehet, hogy nem a teljes egyesülés, de legalábbis a szorosabb együttműködés érdekében.

A múltban a szigetet a Kínai Nemzeti Párt, más néven Kuomintang uralta, amelynek alapítója Csang Kaj-sek tábornok volt. Ő a polgárháborút követően, amikor a Mao Ce-tung vezette kommunisták legyőzték, a szigetre menekült. A Kuomintang által létrehozott katonai diktatúra legitimációját az a hiedelem támogatta, hogy ők Kína igazi kormányát képviselik, ami az 1970-es évekig az ENSZ hivatalos állásfoglalása is volt, ellentétben a "kommunista lázadókkal".

Csang a tajvani száműzetést mindig is ideiglenes állapotnak tekintette, folyamatosan készült a hazatérésre. A szigeten a Kuomintang alakította meg az összkínai kormányt, amely elnyomta a tajvani identitást. A szárazföldről érkező menekültek gyakran előnyben részesültek a helyi lakossággal szemben, sőt, a tajvani dialektust is háttérbe szorították a mandarin nyelv javára. Az egyetemi helyek elosztása kvóták szerint zajlott, "egyenlő" arányban a különböző tartományok szülöttei között, így Tajvan csupán egy tartományként szerepelt a sok kínai provincia között. A helyi fiatalok a pekingi vagy szecsuáni menekültek gyerekeivel versenyeztek a korlátozott számú tajvani helyekért. Ezért a demokratizálódás iránti igény összekapcsolódott a "tajvanizáció" vágyával. A helyi származású többség egyaránt elutasította a mandarint beszélő elitet és az általuk képviselt katonai rezsimet. Felmerültek olyan hangok is, amelyek szerint Tajvannak, amely hivatalosan még mindig Kína részének tekinti magát, ki kellene kiáltania a függetlenséget, teljesen elvetve a kínai identitást. Végül a demokratikus mozgalom gyümölcsözővé vált: az 1980-as évek végére az ország demokratizálódott. A Kuomintang azonban egy ideig még a demokratikus keretek között is meghatározó szerepet játszott, az ellenzék először csak 2008-ban tudott elnököt választani, majd egy újabb Kuomintang-vezette időszak után 2024-ben.

Pekingben jelentős átalakulások mentek végbe, amikor Hu Csin-taót 2012-ben a keményvonalas Hszi Csin-ping váltotta az elnöki poszton. Hszi vezetési stílusára a határozottság és az erőteljes retorika volt a jellemző. Ezenfelül a tajvani identitást hangsúlyozó liberális baloldal előretörése drasztikusan csökkentette a megegyezés lehetőségét. Érdekes ellentmondás, hogy Tajvanon az antikommunista jobboldal általában baráti viszonyt ápol Pekinggel, míg a baloldali erők sokkal harciasabbak. Hszi tehát arra számított, hogy ha Tajpej "feladja" a Kuomintanggal az 1990-es években létrejött hallgatólagos kompromisszumot, amely...

Tajvan Kína elválaszthatatlan része, ám a kérdés az, hogy ki az, aki valóban képviseli ennek az országnak a legitim kormányát.

A szövegben megjelenő "békés" kifejezés eltüntetése egy új, feszültebb retorikát tükröz, amely Peking részéről a "békés egyesülés" fogalmát célozza. A kínai vezetés egyre inkább hangsúlyozza, hogy jogában áll akár katonai erő alkalmazásával is birtokba venni a "lázadó tartományt". Ezen szavak mellé az utóbbi években a kommunista rezsim folyamatosan felvonultatja hatalmas haderejét is, amely a szigettel kapcsolatos fenyegetéseket fokozza. A hadgyakorlatok és Tajvan légterének rendszeres megsértése már nem ritkaság, és szakértők arra figyelmeztetnek, hogy 2027-re a sziget ellen irányuló kínai katonai fellépés lehetősége egyre inkább reálisá válik. E témákról, beleértve a hadgyakorlatokat, a potenciális agresszió időpontját, és a sziget elzárásának terveit, nemrégiben mi is beszámoltunk.

Ez tehát az a nyomás, amelyre Tajpej most reagálni kíván.