Amikor olyan érzéseket táplálsz valaki iránt, aki nem a házastársad, az egy összetett és nehéz helyzetet teremt. Először is, fontos, hogy tisztában legyél az érzéseiddel és azzal, hogy ezek honnan erednek. Kérdezd meg magadtól, hogy miért vonzódsz ehhez a
Ha van egy olyan téma, amelyben a politikai és világnézeti nézeteltérések ellenére a társadalom nagy része egyetértene, az valószínűleg a hűtlenség elítélése. De mit tehet az, aki szembeszállna a vágyaival és hűséges maradna a házastársához? A párkapcsolati válságok kérdése még mindig tabunak számít, így sokan, akik ilyen helyzetben vannak, még a legközelebbi barátaiknak sem mernek beszélni a szenvedéseikről. Ez a hallgatás megnehezíti számukra, hogy segítséget kapjanak egy olyan ügyben, amelyre léteznek alternatív megoldások is, anélkül, hogy a másik fél bizalmát megsértenék.
Bárkivel megeshet, hogy felfigyel valakire, aki nem a párja. Mindannyian kerülhetünk nehéz életszakaszba, mélypontra a kapcsolatunkban, vagy egyszerűen egy olyan ember közelébe, aki valamiért vonzóvá válik számunkra. S bár kevés nehezebb feladat létezik, mint a saját érzelmeink elleni küzdelem - különösen, ha ehhez erős szégyenérzet is társul -, van megoldás. Szégyen és titkolózás helyett praktikus támogatás szükséges, amely képes megszilárdítani a bizonytalanná vált házasságokat. Mivel jóval komplexebb témáról beszélünk, mint amit egy cikkben összefoglalhatnánk, a következő szempontokat útjelzőnek szánom, s természetesen nem helyettesítik a szakmai segítségnyújtás különböző formáit.
Egy kliensem a házasságra felkészítő tanfolyamon találkozott egy megdöbbentő kijelentéssel: fel kell készülnie arra, hogy életének során lehet, hogy beleszeret valakibe, aki nem a házastársa. Eleinte megbotránkozott ezen a gondolaton, de idővel ráébredt, hogy van benne valami igazság. Megértette, hogy az élet számos kísértést tartogathat számunkra, és fontos, hogy felvértezzük magunkat ezekkel szemben. Az igazi kihívás nem csupán az, hogy vonzódunk valaki más iránt, hanem az, hogy hogyan kezeljük az érzelmeinket, amikor azok felbukkannak. Mert mindig létezik alternatíva a vágyaink követésén túl.
Először is fontos megkérdezni magunktól, hogy mit képvisel számunkra a harmadik fél? Lehetőséget, hogy gondtalanabbak legyünk? Vagy éppen egyfajta elfoglaltságot, mert nem ér elég inger a hétköznapokban? Esetleg a tudat, hogy nem csak a párunkat érdekelhetjük, ad egy löketet az önbizalmunknak?
Amikor szembesülünk a kísértésekkel, fontos, hogy alaposan mérlegeljük a lehetséges reagálásainkat. Érdemes észben tartani, hogy az a vonzalom vagy élvezet, amit a megcsalás ígér, valószínűleg más, tisztább forrásokból is beszerezhető. Sokat nyerhetünk azzal, ha tudatosan választjuk meg, hogyan közelítünk ezekhez a helyzetekhez.
Ha valaki úgy érzi, hogy a stressz elől menekül, érdemes lehet először is segítséget kérnie egy olyan személlyel, aki hajlandó megosztani a terhekből. Ez a lépés lehet a kiindulópont a nehéz érzések kezelésében. Másrészt, ha úgy tapasztaljuk, hogy a párunk nem mutatja ki a megbecsülését, az első lépés az lehet, hogy nyíltan visszajelzünk neki erről. Fontos, hogy kölcsönösen elhatározzuk, hogy a jövőben tudatosabban figyelünk egymásra. Talán közhelynek tűnik, de a kommunikáció valóban a kapcsolataink alapja.
Előfordul, hogy a gyerekek érkezése új dimenzióba helyezi a kapcsolatunkat, és bár a szülői szerep számtalan örömet hoz magával, mégis úgy érezhetjük, hogy a felek között valami elveszett. Ez a felismerés talán az egyik legnehezebben bevallható dolog, hiszen könnyen azt a látszatot keltheti, mintha nem értékelnénk gyermekünket, vagy netán őt hibáztatnánk a helyzetért. Pedig ez távol áll a valóságtól.
Teljesen természetes, hogy a figyelem megoszlása megváltozik, amikor a ház tele van sírással vagy éppen az "Anya!" kiáltásokkal. Ilyenkor előfordulhat, hogy egy harmadik fél könnyen felhívja valakinek a figyelmét, csupán azzal, hogy elérhető, míg a házastárs, akire a gyerekek miatt nehezebb figyelni, háttérbe szorul. Ezért ilyenkor különösen fontos, hogy őszinték legyünk egymással, hiszen ha nem is tudunk családtagokat vagy bébiszittert bevonni, a kölcsönös meghallgatás és a másik érzelmi, mentális és fizikai szükségleteinek komolyan vétele óriási jelentőséggel bír.
A kapcsolatokban felmerülő kihívások zöme sikeresen kezelhető párterápiával. Sokan tévesen azt hiszik, hogy ez a lehetőség csupán akkor érhető el, amikor a kapcsolat már kritikus állapotba került. Valójában azonban bármilyen téma terítékre kerülhet, amelyről úgy érezzük, hogy ketten nem tudunk megfelelően beszélni. A terápia lehetőséget ad arra, hogy mélyebben megértsük egymást, és közösen találjunk megoldásokat a felmerülő problémákra.
A lényeg az, hogy amikor észrevesszük magunkban a vonzalmat valaki iránt, aki nem a házastársunk, érdemes alaposan megvizsgálni a helyzet hátterét, amelyben ezek az érzések kialakultak. Gondoljuk át, mi zajlik az életünk különböző szegmenseiben, és hogyan befolyásolják ezek a történések azt, amit éppen érzünk. Nincs biztos recept arra, hogy felfedezzük az összefüggéseket. Előfordulhat, hogy a vonzalom pusztán vonzalom, anélkül, hogy mélyebb okok húzódnának meg mögötte. Ugyanakkor, ahogy korábban említettem, sokszor úgy tűnhet, hogy a megoldásaink egy harmadik személy érkezésében rejlenek, pedig ha valóban szembenéznénk a bennünket foglalkoztató problémákkal, talán kevesebb figyelmet fordítanánk a külső lehetőségekre.
Kulcsfontosságú, hogy a valóság talaján álljunk, hiszen a másik emberről alkotott képünket gyakran a saját fantáziáink színezik, nem pedig tényleges tapasztalataink. Amikor egy harmadik félre gondolunk, hajlamosak vagyunk olyan attribútumokkal felruházni őt, amelyek bár lehet, hogy részben igazak, de nem tükrözik teljes mértékben a személyiségét.
Röviden összefoglalva: senki sem hibátlan, de a képzeletünk hajlamos elhalványítani a kevésbé kívánatos tulajdonságokat. Így hát, valójában egy illúzióval szembesülünk.
Ez a jelenség nem csupán a személyekre vonatkozik, hanem arra is, ahogyan a közösen eltöltött pillanatokat elképzeljük. Amikor a másikra gondolunk, gyakran a legszebb, legidilli képek ugranak be, holott a valóságban egy harmadik féllel is ugyanúgy megélnénk a vitákat és az eltérő nézeteket, mint bárki mással.
A fenti problémára talán a legjobbnak tűnő megoldás a gyakori valós interakciók keresése lehet, ám ha a kísértést jelentő egyén a közvetlen környezetünk része, érdemes a vele való kapcsolatot minimálisra szorítani. Ebbe nemcsak a személyes találkozások, hanem az írásos kommunikáció különböző formái is beletartoznak. Hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ne lépjünk át egy kritikus határt, viszont az önkontrollunkat gyakran túlértékeljük, és ritkán ismerjük fel, hogy a gyengeségeink lehetnének a domináló tényezők.
Nem garantált, hogy képesek lennénk megőrizni az elhatározásunkat, de sokkal valószínűbb, hogy minden egyes üzenet és pillantás csak tovább szőné a másikról alkotott álmainkat és vágyainkat.
Valóban nem egyszerű döntés az elkerülés, de hosszú távon azzal, hogy ezt a lépést megtesszük, jelentősen megkönnyítjük a saját életünket.
Miért ne tapasztalhatnánk meg a párunkkal együtt azt az izgalmat és szenvedélyt, amit gyakran egy külső forrástól várunk? Ha képesek vagyunk felismerni a vágyainkat, és őszintén megosztani azokat a társunkkal, sokszor csak egy közös elhatározás választ el bennünket attól, hogy a megszokott, unalmas hétköznapok helyett színesebb és érzelmekkel telibb pillanatokat éljünk meg. Különösen igaz ez azokra a helyzetekre, amikor a harmadik félben egy izgalmas, kötelezettségektől mentes élet lehetőségét látjuk, ami új színt vihet a kapcsolatunkba.
Amikor nem osztjuk meg a házastársunkkal azokat a belső gondolatokat és érzéseket, amelyek bennünket foglalkoztatnak, megfosztjuk őt attól a lehetőségtől, hogy aktívan részt vegyen a kapcsolatunk építésében. Természetesen előfordulhat, hogy a két fél teljesen eltérően látja a felmerülő problémákat, legyenek azok valósak vagy csak vélt érzések. Elképzelhető, hogy egy őszinte beszélgetés nem hoz azonnali változást a másikban. Mégis, fontos, hogy ezt a lehetőséget megteremtsük, ahelyett, hogy előre leírnánk a házastársunkat, mintha ő nem lenne képes megérteni a bennünket foglalkoztató kérdéseket.
Az önmagunkkal való őszinteség elengedhetetlen: hiszen lehet, hogy a párunk iránti vonzalom hiánya a saját hibás döntéseink és tetteink következménye. Érdemes mélyebben megvizsgálnunk, mit is jelent ez számunkra, és hogyan formálja a kapcsolatainkat.
Ebben az időszakban elengedhetetlen, hogy vállaljuk a felelősséget a saját szerepünkért, és aktívan lépjünk a szükséges változások irányába.
A cikkem végén szeretném hangsúlyozni, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a kapcsolaton kívüli keresgélés mögött súlyos tényezők állhatnak, amelyek veszélyeztetik az egyén mentális és fizikai jólétét. Bántalmazó kapcsolatok esetében elengedhetetlen felismerni, hogy a meglévő dinamikák megerősítése nem lehet célunk. Ilyen esetekben a megcsalás mögött gyakran a biztonság utáni vágy rejlik, így a fókusz nem a kapcsolatba való visszatérésen, hanem az érintett fél védelmén kell, hogy legyen.
