A zürichi beszélgetés a holokausztlistáról, amely magyar nevekkel foglalkozik, különös jelentőséggel bír. Ez a diskurzus nem csupán a múlt emlékeinek felidézésére szolgál, hanem a közösség identitásának megértésére is. Az esemény célja, hogy megosszuk a t

Tiszteletadás Hans Schaffert református lelkésznek, a HEKS egykori főtitkárának, aki kiemelkedő szerepet játszott a budapesti zsidóság megmentésében. Az ő bátor és önzetlen cselekedetei emléke előtt hajtunk fejet, amelyek során nemcsak a hit erejét, hanem az emberiesség fontosságát is hirdette.
"Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR!" (2Mózes 10,2). A Holokauszt 80 emlékév alkalmából, az auschwitzi koncentrációs tábor 1945. január 27-i felszabadítására emlékezve beszélgetek Budaörsön Röhrig Klaudia ny. református lelkésznővel.
Immáron sokadszor, egyre gazdagodó emlékfoszlányokkal a hátunk mögött, emlékezzünk a mózesi parancsra: mesélj fiaidnak és unokáidnak mindarról, amit átéltél. Egy különleges történeti láncszem bontakozik ki e beszélgetés során. Dr. Hans Schaffer szavai, amelyek a történelmi dokumentumok értékét hordozzák, mély nyomot hagynak. Zürichi otthonában, budapesti felesége, Bányai Cecil mellett, felidézi a világszerte ismert Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezetének, a HEKS-nek egykori főtitkáraként megélt élményeit. Később a debreceni Református Hittudományi Egyetem díszdoktora is lett, ami csak tovább emeli szavainak súlyát. Az általa felvázolt kortörténeti és eseménytörténeti összefüggések szinte hihetetlenek, és egy elképesztő nemzetközi együttműködés körvonalait sejtetik. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges volt Svájc, valamint az a különleges történelmi-politikai függetlenség, amely lehetővé tette a református lelkész számára, hogy Isten által kijelölt különleges feladatát beteljesítse.
Ötvenhárom évvel ezelőtt a délvidéki református parókiáról, Verbászról induló, a debreceni Református Teológián át 1972 őszén több éves HEKS ösztöndíjjal Zürichbe érkezett Klaudia. Ott teológiai tanulmányait megkezdve, jó hagyomány szerint egy estére családi körbe kapott meghívást. Az akkor már világszerte, így hazánkban is ismert HEKS, protestáns segélyszervezet főtitkára invitálta meg az ösztöndíjast.
Akkor, ott a csendes zürichi otthonban holokausztérintett felesége, Bányai Cecil társaságában kezdte el regélni a különös históriát. Talán azért is, mert Klaudia már jó ismerősként lépett be otthonukba. Először Verbászon, 14 évesen, 1964-ben találkozott Schaffert lelkésszel, aki édesapjának, Röhrig Gyula lelkipásztornak közeli jó ismerőse volt. Többször is látogatást tett a bácskai kisváros református parókiáján.
Miről folyt a diskurzus a zürichi csendes estén? A Holokauszt fájdalmáról, a deportációs listákról, amelyeken számos magyar deportált neve található. E történetet Schaffert úr ritkán osztotta meg a nyilvánossággal, de amikor tette, mindig mély hatást gyakorolt. Például 2003-ban, három évvel halála előtt, a neves Le Temps genfi napilapnak adott interjújában így fogalmazott: "Hans Schaffert, egy igaz ember az utolsó háború rémálmában." A svájci lelkész, a családja körében, az Izraelita Holokauszt-érintettek tapintatos felesége csendes jelenlétében osztotta meg gondolatait egy fiatal bácskai egyetemistával, mélyen megérintve a hallgatóságot a múlt fájdalmával.
Minden 1942-ben kezdődött. Teológiai tanárának javaslatára Franciaországba ment, Clermont-Ferrand-ba tanulni, ahová a strasbourgi református teológia a szabad zónába költözött. Az elzászi protestáns miliő határozottan náciellenes volt. Ebben a városban találkozott a CIMADE, a kitelepítettek mozgalma tagjaival. A protestáns segélyszervezet németül beszélő teológust keresett a Pireneusokban fekvő Gursba internált német zsidók megsegítésére. Gursban a fiatal svájci egy internálótábort fedezett fel, a Dél-Németországból elhurcolt és Dél-Franciaországba szállított emberek tömegével. Háromezer férfi, nő, gyermek és idős ember zsúfolódott össze nyomorúságos barakkokban. "Gyülekezetének" tagjai zsidók és keresztyének voltak. Gyakran állított ki hamis keresztelési bizonyítványokat. Hat héttel érkezése után megkezdődtek a deportálások. 1942-ben a Berlin melletti Wannsee-konferencia végleg eldöntötte az európai zsidó lakosság sorsát. (Erre a tv5 francia adó a múlt hétvégén 2 órás filmmel emlékezett). A barakkokból ezer zsidót vittek nagy valószínűséggel Lengyelországba.
A zürichi emlékező csöndben így folytatta Schaffert úr: "Néhányuknak egy kis pénzt és a környék térképeit adtam, és segítettem nekik elhagyni a tábort. Körülbelül tíz embernek sikerült így megszöknie". A genfi lapnak és Klaudiának így fogalmazott: "Hiszem, hogy Isten lehetőséget adott nekem, hogy életeket mentsek, és én ezt megtettem. Ő lesz a bíró".
1967-ben Schaffert úr elnyerte az Igazak Kitüntetését, és nevét egy fa őrzi az izraeli Yad Vasem emlékhelyen. Érdekesség, hogy tíz évvel később Röhrig Gyula tiszteletes úr is hasonló megtiszteltetésben részesült itt. Schaffert úr 1943-ban a HEKS menekültlelkészeként Paul Vogt mellett tevékenykedett, aki sajnos nem tudta meggyőzni a svájci hatóságokat, így a zsidókat a határon visszafordították. Ekkor találkozott Bányai Cecíliával, egy művelt budapesti izraelita hölggyel, akinek családját a holokauszt borzalmai során kiirtották. Az 53 évvel ezelőtti zürichi csendben, egy elmélkedés közben Schaffert úr halkan megosztotta ezt a megdöbbentő információt: "A gursi táborban két deportált gyónási titokként említette, hogy valakinél létezik egy lista az elhurcoltakról, tele magyar nevekkel..."
Svájcba való visszatérése után Schaffer részletes beszámolót készített a táborról, amelyet elküldött a Svájci Protestáns Egyházak Szövetsége elnökének, Alphons Koechlinnek (1885-1965). Koechlin a jelentést továbbította Eduard von Steiger szövetségi tanácsosnak, aki aztán Paul Vogtnak is megküldte. Vogt később Schaffer főnöke lett a menekültlelkészség keretein belül, és a jelentés Karl Barth teológushoz is eljutott.
A jelentést Arthur Frey politikusnak is kiszivárogtatta, aki névtelenül publikálta. A közzététel miatt a Francia Protestáns Egyházi Szövetség elnöke, Marc Boegner tiltakozott Philippe Pétain marsallnál. Schaffert felszentelése után Kurt Lehmann (1892-1963) német lelkésszel együtt 1943-tól 1945-ig Paul Vogt mellett dolgozott a zürichi menekültpasztorációs irodában.
1944 nyarán Budapesten George Mandel-Mantelló, a zsidók Auschwitzba történő deportálásáról szóló jegyzőkönyvek birtokába jutott, és Zwi Taubes rabbival együtt szorgalmazták e dokumentumok nyilvánosságra hozatalát. Kiemelendő Mandl György, aki erdélyi zsidó családban látta meg a napvilágot. 1942 és 1945 között a genfi salvadori konzulátus munkatársaként tevékenykedett, ahol fiktív salvadori állampolgársági iratokkal több ezer magyar zsidó életét mentette meg a holokauszt szörnyűségeitől.
1944 közepén nyilvánosságra került a magyar zsidók Auschwitz-Birkenau haláltáborba történő deportálásának szörnyű valósága, amely mélyen megrázta a közvéleményt és ösztönözte a mentési erőfeszítéseket. E tevékenység hatására jelentős, alulról szerveződő ellenállás alakult ki a svájci lakosság és egyházak körében. Ez a széleskörű felháborodás hozzájárult ahhoz, hogy Horthy Miklós kormányzó végül megállította az Auschwitzba irányuló vonatkonvojokat.
1944. július 3-ról 4-re virradó éjszaka Paul Vogttal együtt 2000 példányban sokszorosították a jegyzőkönyveket, majd széles körben eljuttatták azokat. Az úgynevezett Auschwitzi jegyzőkönyv Rudolf Vrba és Wetzler Alfréd által írt dokumentum, amelyet szökött táborfoglyok tettek közzé. Ez a lépés világszerte komoly visszhangot váltott ki, és növelte a nagyhatalmakra nehezedő nyilvános nyomást.
1989-ben George Mantello és Mandl György mély hálával adóztak Hans Schaffert református lelkésznek, aki "a Holokauszt idején 150 000 budapesti zsidó megmentésében kulcsszerepet" játszott. A svájci református lelkész, a tiszteletre méltó tiszteletes, élete során sokak számára nyújtott reményt és segítséget. Emlékezni rá különösen fontos a Holokauszt 80. évfordulója alkalmából, hiszen tettei nemcsak a múlt, hanem a jövő számára is tanulságosak.